Pedig Jean-Denis Rouillon, a Centre Hospitalier Universitaire kutatója szerint a melltartó egyáltalán nem alkalmas se a mellek megereszkedésének megakadályozására, sőt, többet árt, mint használ. "A melleknek egyáltalán nem tesz jót, hogy nem hat rájuk a gravitáció: sem orvosilag, sem fiziológiailag, sem anatómiailag nem indokolt a melltartó viselése" - nyilatkozta Rouillon. "Épp ellenkezőleg, a melltartó viselése miatt csak még hamarabb kezd lógni a nők melle." Rouillon 1997 óta tanulmányozta 330, 18 és 35 év közötti önkéntes mellét egy tolómérő és egy logarléc segítségével, hogy megtudja, miként változik a mellek anatómiája az évek előrehaladtával. A vizsgálatok szerint a melltartót nem viselő nők mellbimbója a melltartós csoporttal összehasonlítva 7 milliméterrel maradt feljebb minden egyes, melltartó nélkül töltött év után. A Rouillon által szükségtelen rossznak nevezett melltartók viselése a vizsgálatok szerint megnehezíti a mell tartószöveteinek növekedését, ami a mellek korai megereszkedéséhez vezethet.
Sok szakértő azt az általánosan elfogadott elképzelést is kétségbe vonja, mely szerint a szoptatás növelné a mellek ptosisát (megereszkedését). Egy 2007-es, 132 nő részvételével készült kutatás szerint ugyanis a szoptatásnak egyáltalán semmi hatása nincs a mellek állapotára. A mell ptosisának mértékét leginkább az alábbi tényezők befolyásolják: kor, dohányzás és a terhességek száma. Mivel Rouillon a mostani kutatásai során elsősorban a fiatalabb nőkre koncentrált, így vizsgálati eredményeit nem lehet általánosságban is alkalmazni. "Tehát nem kell azonnal megszabadulni az összes melltartótól, mivel a mostani kutatási eredmények nem vonatkoztathatók az egész női lakosságra" - mondta Rouillon. "A 45 éves családanyáknak például biztosan ártana, ha hirtelen felhagynának a melltartóviseléssel". A kutatásban részt vett egyik nő így nyilatkozott a melltartó nélküli mindennapokról: "Rengeteg előnye van a melltartó elhagyásának: sokkal könnyebben lélegzek, szebb lett a tartásom és sokkal ritkábban fáj a hátam, mint korábban."