Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Meddig hasznos a láz, mikor kell csillapítani?

Különösen most fontos ezt tudni, az influenza, a téli megbetegedések, a koronavírus idején.

Az emberi test normális hőmérséklete a 36-37Celsius fok közötti tartomány. Ha ezt meghaladja, 37-37,5°C között hőemelkedésnek, 37,5-39°C között mérsékelt, közepes láznak (pyrexia) minősül, 39-40°C már magas lázként, 40 fok felett pedig igen magas lázként (hiperpirexia) tartják számon. Rendellenesség a túl alacsony testhőmérséklet is: 36 Celsius fok alatt hipotermiáról beszélünk.

A testhőmérséklet emelkedéséről a szervezet védekező reakciójának részeként a központi idegrendszer gondoskodik: fertőzés, veszély esetén a hipotalamusz aktiválja az immunrendszert, fokozza az immunműködést, amelyben nő a fehérvérsejtek, antitestek száma. A láz segít leküzdeni a kórokozókat, így egészen addig hasznos, amíg nem veszélyezteti a a test saját fehérjéinek normál működését is. A testhőmérséklet emelkedésének fizikai tünetei is vannak: a bőr hajszálerei és pórusai összehúzódnak, a bőr felszíne „lúdbőrös” lesz, az izzadás, vele a hőleadás csökken, a vázizmok remegése, borzongás, hidegrázás kezdődhet, ami szintén a hőtermeléshez járul hozzá. Magasabb láz esetén a beteg bőre kipirul, a vérkeringése gyorsul, a pulzusa szaporább lesz. A láz elmúltával vagy a lázcsillapítás nyomán a szokott testhőmérséklet fokozatosan áll helyre: a hajszálerek kitágulnak, a bőr kipirul, fokozott izzadás segíti a nagyobb hőleadást.

Meddig hasznos a láz?

A magasabb testhőmérsékleten hatékonyabb a szervezet immunvédelme, mivel a fehérvérsejtek gyorsabban szaporodnak ilyenkor, a kórokozóknak viszont nem kedvez a lázas állapot. A szakemberek között régi vita, meddig lehet jótékonynak, illetve ártalmasnak tekinteni a lázat, és mikortól szükséges annak csillapítása. A Pediatrics című szakfolyóiratban amerikai gyermekgyógyászok azt hangsúlyozzák, hogy a láz önmagában nem betegség, hanem mechanizmus, amely segít a fertőzés elleni küzdelemben, csökkentheti a vírusok és baktériumok szaporodását, és segítheti a védekezéshez fontos immunsejtek termelődését a szervezetben. A 38 Celsius-fok alatti testhőmérséklet gyerekeknél nem számít láznak, az ennél magasabb láz csillapítását a vény nélkül kapható acetaminofen vagy ibuprofen hatóanyaggal javasolják. Általában a szülők hajlanak arra, hogy túlkezeljék a lázat, még akár fel is ébresztik az alvó gyereket, hogy lázcsillapítót adjanak be neki. A szerzők nem határoznak meg egy adott testhőmérsékletet, amikor már mindenképpen szükséges megkezdeni a lázcsillapítást. A gyermek viselkedését kell figyelni, és lázcsillapítás legfontosabb oka az legyen, hogy a gyerek közérzete javuljon – ajánlják. Ami a legfiatalabbakat illeti: veszélyes mértékű és azonnali orvosi ellátást is igényel a láz akkor, ha a három hónaposnál fiatalabb csecsemőknél 38 fokos vagy azt meghaladja, a 3-6 hónapos csecsemők esetében 39 fokos vagy annál is magasabb.

Vészhelyzetté is válhat

A kiugróan magas láz illetve az elhúzódó lázas állapot, ártalmas is lehet az emberi szervezetre. A gyors pulzus, a fokozott alapanyagcsere megterhelheti a szívet, különösen, ha az egyébként sem teljesen egészséges. Az idegrendszerre is hatással lehet, extrém esetben eszméletvesztést, delíriumot, lázálmokat vagy kómát, különösen csecsemőknél pedig lázgörcsöt is okozhat. A nagyon magas, 41Celsius fok fölötti láz pedig már az emberi sejtekre is károsan hathat. Gyermekkorban viszonylag gyakori a lázgörcs. Tünetei emlékeztetnek az epilepsziára: sápadtság, a száj elkékülése, az izmok megfeszülése és rángatózás jelzi. Legfeljebb percekig tart csupán, és szerencsére legtöbbször nem jár káros következményekkel, de nagyon ijesztő.

Herpesz is kialakulhat a láztól, jellegzetes tünetei: a száj körül kialakuló irritációval, bizsergető, égő érzéssel, bőrpírral, viszketéssel kezdődik, majd megjelennek a folyadékkal telt, apró kis hólyagok, amelyek néhány nap alatt nedvedző, fekélyszerű sebekké alakulnak. Ezek gyógyulásáig intenzív fájdalom kíséri a szájmozgást, evést, beszédet is. A sebecskék pörkösödése, teljes gyógyulása 10-14 napig is elhúzódhat.

Carbosan gél

A Carbosan gél ajakfájdalmak – pl. láz, herpeszvírus, erős napsugárzás okozta gyulladás és szájnyálkahártya-fekély vagy afta tünetek – enyhítésére, kezelésére szolgáló készítmény. Gyorsan csökkenti a fájdalmat, segíti a természetes gyógyulást.

Megnézem CARBOSAN gélt > [1]>

A lázcsillapítás módjai

Ha szükség van rá, a láz csillapítása történhet gyógyszeresen, illetve hagyományos, fizikális úton: langyos vizes hűtőfürdővel vagy prizniccel, vagyis törzs- illetve teljes testes borogatással. Hűtőfürdőhöz kellemes hőmérsékletű fürdővizet készítünk, majd a vizet fokozatosan hűtjük le 31°C-ra (langyosra). 38,5-39°C esetében törzsborogatás, 39°C felett a teljes test borogatása javasolt, „állott vizes”, szoba-hőmérsékletű vizes törölközővel, lepedővel. A szakemberek figyelmeztetnek arra is, hogy akár szükséges lázcsillapítás, akár nem, arra mindenképpen vigyázni kell, hogy a lázas szervezet fokozott folyadékszükségletét pótoljuk, vízzel, gyógyteával, levessel, mivel a dehidráció adott esetben nagyobb bajt okozhat, mint maga a láz.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/laz-csillapitasa