Egy kortalan, örök diák

Óbuda egyik csendes mellékutcájában álló háziorvosi rendelőjében kerestem fel dr. Gál Andreát. Életének egyik legfontosabb színhelye ez az egyszerűen, de barátságosan berendezett néhány helyiség, hiszen már három évtizede tölti be ezt a praxist. A kertre néző kis orvosi szoba, amelybe az asszisztens szobáján keresztül lépünk be, lehetővé teszi a négyszemközti beteg-orvos beszélgetést is. Noha én nem páciensként kerestem fel, hamar megértem, miért szerethetik a betegei, érezve azt a biztonságot adó nyugalmat, derűt, maradéktalan figyelmet, ami bizalmat ébreszt a legzárkózottabbakban is. Kiegyensúlyozottsága, harmonikus vonásai fiatalon tartják, kortalanná teszik, alig hihető, hogy több mint negyven éve működik orvosként. Belgyógyász szakorvosként először kórházban dolgozott, majd a háziorvosi praxist választotta, és azóta is hűséges maradt ehhez az óbudai körzethez. Szerteágazó érdeklődése látszólag ettől idegen, távoli tudományterületekre csábította, mégis, minden új ismeretét ide hozta „haza”, itt igyekszik felhasználni. Öt diplomájával egyike lehet a legképzettebb magyar családorvosoknak, hiszen belgyógyász szakorvosként elvégezte a teológiát, a TF mentálhygiénés szakát, majd Grázban a hivatásos lelkigondozói szakot, így pasztorálpszichológus, pszicho- és bibliodráma vezető is.

Harminc év Óbudán

Ugyanabban a körzetben dolgozom, most már több generációját ismerem a hozzám tartozó családoknak – meséli mosolyogva. - Mióta szabad orvosválasztás van, azóta azok jönnek hozzám, akik ismernek, az első betegeimnek ma már a gyerekei, unokái is, és ide irányítják barátaikat, családtagjaikat. Még az asszisztensemet is kislányka korából ismerem, édesapja a betegem volt. Ez „az elvetett mag” érzés nagyon jó, már csak azért is, mert szinte az egyetlen pozitív visszajelzés, amelyet egy háziorvos kaphat a betegeitől. Elismerés ezen a területen nagyon ritka, bár az is előfordul: két éve a Semmelweis Napon megtisztelő polgármesteri elismerésben részesültem. Az évtizedek során egyre több lett az elvégzendő szakmai feladat, így nehezebb ma orvosnak lenni, mint harminc éve, ugyanakkor sokat könnyít rajta a tapasztalat, a rutin. A betegek is változtak, ma sokkal kevesebb a türelmük a betegséghez és önmagukhoz, kevesebb időt hagynak maguknak a gyógyulásra. Egyre ritkább például, hogy valaki egy bronchitisszel (ami azért bármikor átcsaphat tüdőgyulladásba) legalább egy hetet otthon töltsön. Emögött olykor tájékozatlanság van (nem tudja, mit követ el önmaga ellen), gyakran pedig külső kényszer, hiszen a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak néhány napot is betegszabadságon töltsenek. Jellemző, hogy sokan úgy érzik, nekik „jár” minden, az egészség is, és a digitalizált világban tanult módon leginkább azt szeretnék, ha az emberi test is egy számítógéphez hasonlóan gombnyomásra működne, egy mozdulattal kiiktatható lenne minden betegség, kellemetlenség. Ez pedig nem így van, sőt, a betegségek hátterében egyre nagyobb szerepe van a kevésbé kiszámítható, egyedi tényezőknek, a lelki dolgoknak, a családi háttérnek, a körülményeknek. Előfordul, hogy például egy kiugró magas vérnyomással jelentkező betegnél meg is kérdem: „Ugye, megint a nagymamával volt baj?” Úgy tapasztalom, hogy – felnőtteknél legalábbis – az „alarm-reakció”, a stressz súlyosabb összetevője a betegségeknek, mint például a magas koleszterin.

A teljes embert gyógyítani

- A családorvosi munka adja a legtöbb lehetőséget az egész ember kezeléséhez – véli Gál doktornő. - Bár mindenki egyetért a holisztikus szemlélet fontosságában, de legtöbbször ez csak szép vágy, elmélet marad. A szakorvosoknak feladatuknál fogva csak egy lényegesen szűkebb területre kell  fókuszálniuk – az összehangolás, az elv érvényesítése a háziorvos feladata lenne. Sajnos, a mai körülmények között ez nehezen várható el az orvosoktól, hiszen például a négyórás rendelési idő alatt átlagosan negyven beteg érkezik, tehát egyre hat percnél nem jut több idő. A hosszú praxis, a családok ismerete valamennyire segít ezt áthidalni. Háziorvosként természetesen közvetlenül nem alkalmazhatom a pszichodráma módszerét saját betegeimen. Szoktam ugyan javasolni azoknak, akiken látom, hogy hasznukra lenne, hogy keressenek ilyen lehetőséget, de akinek orvosa vagyok, annak nem lennék jó segítője a bibliodrámán, mert ez benne is szerepzavart okozna.

Ősi minták mai szereposztásban

Gyermekkorom óta a két végpont, az ember és Isten, a test és a lélek érdekelt, ezt a két végletet az orvoslásban sem választom külön, a hitéletemnek is része a gyógyítás. Kerestem, hogy a test és a lélek között melyik az a pont, ahol lehet segíteni a betegeken, így találtam rá a mentálhygiéné területére és benne erre a módszerre – osztotta meg Gál doktornő a bibliodrámáról vallott gondolatait. - Ez a ma ismert egyik leghatékonyabb személyiségfejlesztő és önsegítő módszer, amellyel a hitüket, identitásukat, önmagukat, saját életszerepeiket kereső embereknek tudunk segíteni. Lényege az irodalmi (bibliai) szövegek feldolgozásával különböző, örök emberi élethelyzetek eljátszása, megélése. Mindenki által ismert sorsok kerülnek elő: a hatalmat birtokló, egyben a felelősség terhét hordozó családfő és hozzátartozói, testvérek, férfiak és nők, szülők- gyerekek kötődése és elválása, a családalapítás, az áldozathozatal és az áldozattá válás, az agresszivitás és így tovább. A készen kapott szerepekben a „játékos” a direkt feltárulkozás kényszere nélkül kérdezhet, és megkeresheti a maga legjobb válaszát saját problémáira. Ez a módszer az addigi, esetleg rosszul rögzült viselkedési és magatartási sablonokat újraformálhatja és eredményesebb megoldások elvezetéséhez segít.Van, aki tagadja, van, aki tudja és hárítja, vagy önismerettel belátja, de egy bizonyos fokig mindenki sérült. Ezektől a láthatatlan sebektől szenved, ezeket hordozza, és ha nem kerül sor ezek feldolgozására, akkor súlyos betegséget okozó gócokká válhatnak. A bibliodráma „ürügy” ahhoz, hogy megtaláljuk a kulcs-gócokat. Az általánosan ismert, archetipikus bibliai szerepek segítenek, hogy ne közvetlenül kelljen a „sebbe nyúlni”, hanem más ember sebén, fájdalmán keresztül rá lehet vezetni a saját problémájára, akár a megoldásra is, amelynek eredményességéről a játék keretei között akár rögtön meg is győződhet. Megtanulja az önmagában meglévő erőket mozgósítani és segítségükkel leküzdeni az élet különböző nehézségeit. Ez a módszer egyszerre személyiségfejlesztés, közös gondolkodás, közösségi és kapcsolatteremtő élmény. Nem ismerek jobb módszert arra, hogy akár egyetlen alkalom során ennyire megnyíljon mások felé egy zárkózott személyiség, teljesen idegen emberek között kialakuljon ilyen kapcsolat és bizalom – foglalta össze.

Noé macskája

Egy ötvenéves tanárnő, Edit, a zuglói bibliodrámakör egyik tagja mesélt az élményeiről. „A bibliodrámával Andrea ismertetett meg, nagyon sokat segített vele. A foglalkozásokon olyan dolgokat tudok meg magamról, amire nem is gondoltam volna. Önismeretre vezet, ugyanakkor stresszoldás, közösségi élmény is, minden alkalom után jobban érzem magam, mint előtte. Színészi "véna", szereplési hajlam stb. nem kell hozzá, csak bele kell élni magunkat egy, a történetben szereplő egyéniségébe. Olyan is lehet, akit nem is említ a Biblia, sőt állat vagy tárgy is. Például az egyik legemlékezetesebb alkalommal Noé macskája voltam, és rémesen aggódtam, hogy felférek-e a bárkára, feltétlenül igazolni akartam magamat, hogy igen, jogom van a túléléshez, akkor is, ha haszontalannak, nem kívántnak tartanak. Órákkal, napokkal később döbbentem rá, hogy milyen mély görcsöket, gyermekkori félelmeket, gátlásokat szabadított fel ez bennem akkor. Más esetben Mária voltam, aki a magzatként hordott Jézussal „beszélget”, és azt igyekszik éreztetni vele, hogy mindenképpen szeretni fogja, feltétel nélkül, akkor is, ha nem váltja be a hozzá fűzött csodás várakozást, ha nem ő lesz a megváltó... Volt olyan is, hogy én voltam Sára nagyon várt, későn született fia, és csodás érzés volt várt gyermeknek, ajándéknak lenni. Többször előfordult, hogy mellékszereplőből akaratlanul főszereplő lettem - legalábbis én így éreztem, de azt hiszem, a csoport valamennyi tagja akkor és ott főszereplőnek érzi magát. Döbbenetes élmény úgy érezni, hogy az én kezemben van az események fonala, megváltoztathatom, eltérhetek az ismert befejezéstől, és ezzel mintegy kísérletezgethetek, „mi lett volna, ha”, például, ha a fogadós nem árulja el Saulnak a keresztényeket, hanem példát mutat higgadt emberséggel, vendégszeretettel. Egy-egy ilyen alkalom segít abban, hogy a saját sorsomat jobban a kezemben tartsam – foglalta össze Edit.