A kutatók a hajlított tükrök szokatlan vizuális viselkedésének felhasználásával tanulmányozták a sztereopszist, vagyis a térlátást, mely során az agyunk a két szem által alkotott képek ötvözésével hozza létre a háromdimenziós képet. A Proceedings of the National Academy of Sciences internetes kiadásában megjelent kutatásban matematikai elemzéssel és észlelési mérésekkel mutatták ki azt, hogy az emberek gyakran „rossz” alakot látnak fényes tárgyak (például krómlökhárítók vagy rézkilincsek) nézésekor, mert az agy egyfajta minőségellenőrzést végez, miközben két szemmel nézi a világot. Ebből kiderül, hogyan ellenőrzi az agy az érzékszervektől kapott jelzések „hasznosságát”, ami megmagyarázza, miért észleljük időnként tévesen a formákat és távolságokat.

„Gyakran hisszük azt, hogy a két szem látásából eredő 3D-s információ a térlátás legtökéletesebb formája, pedig a fényes tárgyak nagy kihívást jelentenek az agyunknak, mert a kétszemes látásból származó információ gyakran olyan mélységet jelez, ami nem passzol a tárgy fizikai alakjához” – magyarázta Dr. Andrew Welchman, a Birminghami Egyetem kutatója. „Kimutattuk, hogy az agy néha tévesen a rossz 3 dimenziós alakot látja, ez azonban a sztereoképek statisztikai jellemzőitől függnek, amelyek azt mutatják, mennyire „hasznos” az információ.” A szakértők a kutatáshoz matematikai modellek kidolgozásával számították ki a visszatükröződések mintáját fényes tárgyak nézése esetén, és megmérték ezeknek a formáknak az észlelt 3D-s megjelenését. „Amikor egy hajlított tükörben visszatükröződő tárgy visszatükrözi környezetét, a tükröződések más mélységben jelennek meg, mint maga a fényes felület. Ez megnehezíti az agy számára a felülettől való igazi háromdimenziós távolság meghatározását” – mondta Dr. Alex Muryy, a Birminghami Egyetem kutatója. „Kimutattuk, hogy még az egyszerű tárgyak is nagyon összetett mélységprofilokat hozhatnak létre, és a tükröződések nagyon másképp viselkedhetnek, mint a sztereoszkóp információk.”

„A sztereoszkóp információ gyakran rendkívül informatív, de bizonyos körülmények között tévedhet, vagy megbízhatatlan lehet. Azt a legnehezebb megérteni, honnan tudja az agyunk, mikor bízzon, és mikor ne bízzon a háromdimenziós információkban” – foglalta össze az eredményeket Roland Fleming, a Giesseni Egyetem professzora.