Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Korábban halnak a gyermektelenek

Meddőségi kezelésen átesett párok bevonásával végzett kutatás kiderítette, hogy a gyermektelenek körében jelentősen magasabb a halálozási arány. Örökbefogadással azonban csökkenthető a pszichiátriai megbetegedések kockázata.

A dán kutatók azt is kimutatták, hogy az életkor, az iskolázottság, a jövedelem és az egészségügyi problémák rögzítését követően is 2-4-szer magasabb volt a halálesetek aránya azok között, akik nem neveltek gyereket. „A nőkre fokozottan igaz, de a férfiakra is, hogy amint szülővé válnak, máris hosszabb életre számíthatnak” – mondták el a kutatók. Az eredményeket a Journal of Epidemiology and Community Health című folyóiratban tették közzé.

Több mint 21 000 gyermektelen dán házaspár adatait elemezték, akik asszisztált reprodukciós eljárásoknak (például lombikprogramnak) vetették alá magukat. 1994 és 2005 között több mint 15 000 gyerek született és 1600 pár fogadott örökbe. A vizsgálati időszak alatt 200 férfi és közel 100 nő veszítette életét. A nők közül 700-at, a férfiak körében 550 főt diagnosztizáltak mentális zavarral. A gyermektelen nők négyszer gyakrabban haltak meg rákban, szívbetegségben vagy balesetben, mint azok, akik szültek, a férfiak körében kétszeres arányt figyelhettek meg.

A kutatók elárulták, hogy a szülővé válás életkilátásokra gyakorolt pozitív hatása örökbefogadás esetén is érvényesült. Az adoptáló szülők kockázata felére csökkent. Habár a mentális betegségek egyformán fordultak elő a biológiai szülők és a gyermektelenek esetében, az örökbefogadás ezt a kockázatot is felére vetette vissza. Aki nem él együtt gyerekekkel, az gyakrabban nyúl tudatmódosító szerekhez is. Korábbi kutatások már utaltak arra, hogy az egészségtelen szokások és a betegségek felelnek a korai halálozásért, kevesen foglalkoztak azonban a szándékos és nem szándékos gyermektelenség közötti különbséggel. A kutatók elismerték, hogy felmérésük bizonyos korlátokkal rendelkezett, és elmondták, hogy a megfigyeltek nem feltétlenül igazak azokra, akik sosem terveztek gyermekáldást.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerektelenek_rovidebb_elet