Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Az éhség és a jóllakottság is a fejben dől el

Órákkal egy nagy lakoma elfogyasztása után nemcsak a valós teltségérzet miatt lehet kevésbé éhes az ember, hanem mert az agya emlékszik rá, hogy sokat evett. A Bristol Egyetem kutatói szerint ezért úgy is csökkenthetjük a kalóriabevitelt, hogy "becsapjuk" agyunkat.

Az egyetem kutatói Jeffrey Brunstorm vezetésével önkénteseket arra kértek, hogy fogyasszanak el egy levest, majd órákkal később számoljanak be arról, mennyire érzik éhesnek magukat. Az önkéntesek azonban nem tudták, hogy bár ugyanannyi levest kaptak, egy különleges pumpás eszköz segítségével, amely a tányérjuk alján volt elrejtve, a szakemberek szabályozhatták, hogy mennyi leves látszódjon a tányérban. Két-három óra elteltével a résztvevők elmondták, mennyire érzik éhesnek magukat.

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akiknek a kutatók nagyobb részt engedtek látni a levesből, később kevésbé voltak éhesek, mint társaik. "Ez a kísérlet izgalmas, mert az étvágy szabályozását a kognitív kontroll szerepének teszi ki. Kiderült, hogy az étvágyat nemcsak az étel fizikai mérete és tulajdonsága szabályozza, mint ahogyan mi azt korábban gondoltuk" - magyarázta a szakértő. A kutatók szerint az eredményeket fel lehet használni arra, hogy előnyt kovácsoljunk ebből a jelenségből és könnyedén visszafogjuk energiabevitelünket. A tanulmány a PLOS ONE oldalain jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/jollakottsag-agyban