Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A dicséret a legjobb teljesítményfokozó

Úgy tűnik, a dicsérő szavak nem csak jólesőek lehetnek, hanem teljesítményfokozóak is. Japán kutatók egy csoportja ugyanis nemrég bebizonyította, hogy az emberek jobban teljesítenek a feladatok során, ha valakitől dicséretet kapnak.

A kutatók már korábban felfedezték, hogy amikor valaki jutalmat, bókot, vagy pénzt kap, az agy úgynevezett striatum nevű területe aktiválódik. A mostani kutatásból azonban az is kiderült, hogy amikor a striatum aktiválódik, az egyén jobban teljesít az adott gyakorlat során.

A kísérletbe a tudósok 48 felnőtt önkéntest vontak be, akiket arra kértek, hogy tanuljanak meg, majd végezzenek el bizonyos ujjgyakorlatokat. A résztvevőket ezután három csoportra osztották. Az első csoport tagjait személyesen dicsérte meg egy kutató. A második csoportban a résztvevőknek végig kellett nézniük, hogy valakit megdicsérnek, míg a harmadik csoport tagjainak saját magukat kellett értékelniük, egy grafikon segítségével. A résztvevőket ezután arra kérték, hogy ismételjék meg a gyakorlatot. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik közvetlenül személyes dicséretet kaptak, sokkal jobban teljesítettek, mint a többi csoport résztvevői.

 

A kutatók szerint ebből látszik, hogy az agy számára a dicséret olyan, mintha jutalmat kapna. „Tudományosan bizonyítottuk, hogy az egyén jobban teljesít, ha a feladat befejezése után szociális jutalmat kap” - fűzte hozzá Norihiro Sadato professzor, a tanulmány vezetője.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/dicseret_teljesitmenyfokozo