Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A kövérekkel szemben az orvosok is előítéletesek

Úgy tűnik, az orvosok épp olyan elfogultak az elhízott emberekkel kapocslatban, mint a lakosság nagy része - derült ki Janice Sabin (Washington Egyetem) és kollégáinak tanulmányából.

A felmérésbe a szakemberek összesen 400 00 résztvevőt vontak be, köztük több mint 2000 orvost. Az online kérdőívek kitöltése után az eredményekből kiderült, hogy minden résztvevő, beleértve az orvosokat is, erősebb preferenciát mutatott a vékony emberek iránt, szemben a kövérekkel. Ez jellemző volt azokra az orvosokra is, akik maguk is túlsúlyosak voltak. Érdekes azonban, hogy a női orvosok kevésbé voltak előítéletesek az elhízottakkal kapcsolatban.

A szerzők szerint ez az első tanulmány, amely bebizonyította, hogy a túlsúllyal szembeni elfogultság nem csak a lakosság, hanem az orvosok körében is elterjedt. A kutatók azonban hozzátették, hogy még nem tudják van-e összefüggés az ilyen előítéletek és a betegek által jelentett súlyalapú diszkrimináció között. - Fontos, hogy az orvosok tisztában legyenek azzal, hogy ez a torzítás létezik, és a személyes elfogultságuk ne legyen negatív hatással az orvos-beteg kapcsolatra - tette hozzá a kutató. A tanulmány a PLOS ONE oldalain jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/koverseg_eloitelet