A beszédnek rengeteg zenei aspektusa van, ami elsősorban a ritmusváltozásban, a hangmagasságban és a beszélő hangerejében nyilvánul meg. A beszélő hangneme segíthet meghatározni, hogy az adott mondat kérdés vagy kijelentés, illetve egy adott kifejezés félelmet vagy szomorúságot tükröz. A rossz zenei hallással élőknek általában gondot okoz a beszéd érzelmi hangnemének felismerése - nyilatkozta Dr. Bill Thompson, a Macquarie Egyetem munkatársa.

A kutatás során a tudósok megvizsgálták, mennyire képesek a dallamsüket emberek felismerni a különböző érzelmeket csak a beszéd alapján. Az eredmények szerint a nem amúziásokkal összehasonlítva a dallamsüketek 20 százalékkal rosszabbul ismerik fel a beszédben rejlő érzelmi töltetet. Ennek az a legfőbb oka, hogy az érzelmi töltet általában összefügg a hangmagasság megváltozásával, amit az amúziások nem képesek észlelni. Amikor az érzelmi töltet másként, mondjuk, a hangerő megváltozásában nyilvánul meg, akkor a dallamsüketeknek sem okoz gondot az érzelmi jelleg meghatározása.

A vizsgálatban résztvevőknek általában a hangmagasság megváltozásával kifejezésre jutatott érzelmekkel gyűlt meg a bajuk. Sokan összekeverték az ideges és a félelemmel teli, valamint a szomorú és gyengéd beszédrészleteket, mivel ezek hangvétele hasonló. Az amúziás résztvevőknek főként akkor okozott gondot az érzelmi töltet felismerése, ha csak a beszédet hallották, ők ugyanis nagyrészt az arckifejezésekből és gesztusokból olvassák ki az érzelmeket; sokszor nem ismerik fel a szarkazmust és a kétértelműségeket, ez pedig befolyásolhatja a szociális interakcióikat.

A kutatók szerint az amúziás emberek különböző stratégiákat fejlesztenek ki fogyatékosságuk kompenzálására: jobban figyelnek a vizuális jelekre, így a beszélő arckifejezésére. A mostani kutatás egyértelműen alátámasztja az elképzelést, amely szerint a zene és a beszéd ugyanazt az akusztikai kódrendszert alkalmazza az érzelmi kommunikációra.