Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Édesanyjuk méhét kapták meg, hogy anyák lehessenek

A világ első anya-lánya méhtranszplantációja során két nő kapott új méhet Svédországban, annak reményében, hogy hamarosan mind a ketten édesanyák lehetnek - adták hírül nemrég a Göteborg Egyetem tudósai.

A méhátültetés meglehetősen új eljárás, az első sikeres műtétet 2011-ben végezték Törökországban. A legutóbbi műtéteket Svédországban végezték. - Az egyik páciens méhét petefészekrák miatt kellett eltávolítani, a másik pedig méh nélkül született. Mind a két páciens a harmincas éveiben lévő nő - írják a Göteborg Egyetem tudósai.- Több mint tíz sebész vett részt az operációkban, amelyek szerencsére mindenféle komplikáció nélkül zajlottak. A műtéten átesett nők állapota stabil, de egyelőre nagyon gyengék. A donor édesanyák is jobban vannak és néhány napon belül el is hagyhatják a kórházat - nyilatkozta Mats Braennstroem, az egyetem szülész-nőgyógyász professzora, aki szerint a nőknek legalább egy évet várniuk kell még a teherbe eséssel. Egy év után majd in vitro megtermékenyítést végeznek rajtuk, amelynek során a nők saját, még a műtét előtt lefagyasztott petesejtjét termékenyítik meg a partner spermájával. - Leghamarabb tehát 2014-ben, az első gyermek születése után lehetünk biztosak abban, hogy az eljárás sikeres volt . Nem szeretnék találgatni az esélyeket illetően, de azt mindenképp figyelembe kell venni, hogy a hagyományos in vitro terápia esetében a sikeres beavatkozások aránya 25-30 százalékos - figyelmeztetett a professzor.

Braennstroem elmondta, két gyermek után eltávolítanák a beültetett méhet, annak érdekében, hogy a nők abbahagyhassák a kilökődés elleni immunszupressziós gyógyszerek szedését. - A kilökődés esélye hasonló a más transzplantációs műtéteknél tapasztalhatóhoz: körülbelül 20 százalékos - nyilatkozta Michael Olausson sebészorvos. Az orvosok azért használtak közeli családtagot donornak, mert egyrészt így nagyobb a sikeres műtét elméleti esélye, másrészt pedig mert az a szerv már egyszer bebizonyította, hogy egészségesen működik és képes betölteni a funkcióját. Svédországban ősszel és tavasszal további nyolc hasonló beavatkozást terveznek. A méhátültetés új reményt adhat a méh nélkül született, vagy károsodott méhű betegeknek a gyerekszülésre.

Az átültetésre váró nők mind a 20-as éveikben, vagy a 30-as éveik elején járnak. - Ez azért fontos, mert a sikeres in vitro megtermékenyítés esélye annál nagyobb, minél fiatalabb a páciens. Ez az eljárás tehát nem ajánlott idősebb nőknek, akik már régen túl vannak a gyermekvállalásra ajánlott életkoron - tette hozzá Braennstroem. A 20 tudósból, orvosból, és specialistából álló kutatócsoport már 1999 óta dolgozik a módszer tökéletesítésén. Először rágcsálókon, majd főemlősökön végeztek méhátültetést és mesterséges megtermékenyítéseket. A méhátültetés fogadtatása meglehetősen vegyes volt, elsősorban az élő donorok alkalmazása miatt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/mehatultetes-anyjuk