Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A változókor után sem kötelező elhízni!

Menopauza után lelassul a szervezet anyagcseréje, ezért gyakori, hogy azok nők is elkezdenek hízni, akiknek korábban nem voltak súlyproblémáik. A szakértők szerint azonban az étrend nem túl drasztikus megváltoztatásával elkerülhető a hízás.

Amikor egy nő szembesül a meopauza kellemetlen tüneteivel, többek között a plusz kilók megjelenésével, többnyire fogyókúrába kezd. A bevitt kalóriák általános csökkentése azonban úgy tűnik, nem hoz hosszú távú sikert, mivel azt nagyon nehéz betartani. A Pittsburgh Egyetem kutatói 500 menopauzás nő diétáját követték nyomon négy éven át, hogy lássák, milyen stratégiák válnak be a legjobban. A résztvevők egy részének egyszerűen kevesebb kalóriabevitelt javasoltak, ők elhagyták az édességeket és a sült gyorsételeket, valamint kevesebb cukros üdítőt ittak és étterembe is ritkábban jártak. A többi résztvevőnek azonban több zöldséget és gyümölcsöt javasoltak, úgy, hogy kevesebb húst és tejterméket egyenek. Az eredmények szerint fél év elteltével ugyan mindkét csoport sikeresen fogyott, hosszútávon, négy év elteltével azonban a második csoport volt sikeresebb.

Nemcsak a motiváció mérséklődik, miután valaki lefogyott, hanem vannak pszichológiai és élettani változások is. Többek között csökken a szervezet nyugalmi anyagcseréje és nő az étvággyal összefüggő hormonok szintje. Emiatt több jutalomra vágyik a szervezet és nagyobb az evés utáni vágy is - magyarázta Dr. Bethany Barone Gibbs, a tanulmány szerzője. A szakértők azt is hozzátették, hogy a második típusú diéta könnyebben betartható, mivel nem okoz drasztikus változást az étrendben. A tanulmány a Journal of the Academy of Nutrition and Dietetics oldalain jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/valtozo_kor_elhizas