Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Csökkenthetők a mesterséges lélegeztetés veszélyei

A mesterséges lélegeztetésre szoruló betegeknél viszonylag gyakran lép fel tüdőgyulladás. Ennek okait és elkerülésének lehetőségeit vizsgálták az Ohió Állami Egyetem munkatársai.

Régóta ismert, hogy a mesterséges lélegeztetés gyulladást válthat ki, azonban FASEB Journal oldalain megjelent cikk az első, mely magyarázni próbálja a jelenség biológiai hátterét. A mesterséges lélegeztető-készülékben lévő mechanikus ventillátor keltette túlnyomás hatására „elszabadulhat” az immunrendszer, mert a tüdő a mesterséges ventillációt fertőzésnek ismeri fel. Ez kiterjedt tüdőgyulladáshoz vezethet, ami akár halálos kimenetelű is lehet. Heveny tüdősérülésben a mesterséges lélegeztetéshez társuló kiterjedt tüdőgyulladás több halálos áldozatot követel, mint a tüdőrák és a prosztatarák együttesen.

Az Ohió Állami Egyetem munkatársai, Samir Ghadiali vezetésével sejttenyészetes kísérletek segítségével keresték a megoldást a problémára. Megállapították, hogy egy kicsiny RNS-molekula segítségével gátolni lehet két fehérje működését, melyek alapvetőek az immunrendszer működése szempontjából. A lélegeztetés keltette mechanikai inger az immunrendszer öröklődés által meghatározott tényezőit aktiválja, melyek normálisan a fertőzéssel szembeni első védvonalat képezik. A ritmikus inger a tüdősejtek toll-like receptornak (TLR) nevezett érzékelőin keresztül éri el hatását. A probléma megoldását kínáló mikro-RNS-mokelulák a TLR-ek gátlásán keresztül fejtik ki hatásukat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/lelegeztetes