Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Fogyasztószer az almahéjban?

Egérkísérletek során amerikai kutatók úgy találták, hogy az almahéjban előforduló egyik természetes anyag részleges védelmet nyújt az egereknek az elhízás és annak néhány káros hatásával szemben.

Az Iowai Egyetem eredményei szerint az urzolsav az izom és a barna zsír, a kalóriaégető tulajdonságáról híres két szövet mennyiségének növelése révén szorítja vissza az elhízást és az ezzel járó egyéb rendellenességeket.

„Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy az urzolsav egészséges egerekben növeli az izomtömeget és az erőt, ami azért fontos, mert ezzel az izomvesztés elleni kezelés kifejlesztésének lehetősége tárul elénk. A mostani kísérletünkben pedig zsírdús étrenden élő egereken teszteltük az urzolsavat, és a vegyület ez esetben is növelte a vázizomzat tömegét. Érdekes módon az elhízást, a prediabéteszt és a zsírmájat is visszaszorította” – számolt be a PLoS ONE legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzője, Christopher Adams.

Az egyetem kutatói zsírdús étrendre fogott egereket vizsgált több hétig. Az állatok fele urzolsavat is kapott a zsírdús étrend mellé. Érdekes módon az urzolsavat is fogyasztó egerek többet ettek, mint azok, amelyek nem kapták a kiegészítőt, és nem mutattak ki eltérést a két csoport aktivitása között. Ennek ellenére az urzolsavval kezelt állatok kevesebbet híztak, és vércukorszintjük közel normális maradt. Ráadásul az urzolsavval kezelt egerekben az elhízással összefüggő zsírmáj sem alakult ki. Ez a gyakori és gyógyíthatatlan betegség az amerikai felnőttek egyötödét érinti.

„Mivel az izom nagyon hatékonyan égeti a kalóriát, az urzolsavval kezelt egerekben a megnövekedett izomtömeg elegendő magyarázat arra, hogyan szorítja vissza az urzolsav az elhízást. Meglepett azonban az az eredmény, hogy az urzolsav a barna zsírt is növeli, ami fantasztikus kalóriaégető. A barna zsír mennyiségének növekedése is segítséget jelent az elhízás ellen.” – magyarázta Adams.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/almahej-urzolsav