Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Idős korban is megéri leszokni a cigiről

Szakértők szerint nincs olyan, hogy túl késő a leszokáshoz. Akár még idős korban is megéri letenni a cigarettát, az életminőség ugyanis ekkor is javul, továbbá csökkennek a dohányzással kapcsolatos kockázatok.

Egyre több bizonyíték merül fel azzal kapcsolatban, hogy a dohányzás megrövidíti az életet. „A dohányzás abbahagyása fontos az életminőség javulása szempontjából, és akármikor is szokik le valaki, annak előnyei lesznek” – mondta Dr. Michael Niederman, a Winthrop Egyetemi Kórház munkatársa.

A tanulmányhoz 17 ország kutatási eredményeit használták el, amelyeket 1987 és 2011 között publikáltak. A vizsgált személyek életét három- és ötvenéves koruk között végig követték, ezután a hatvanéves dohányzók adatait összehasonlították a nemdohányzóakéval. Kiderült, hogy a dohányzás 83 százalékkal növelte a halálozási arányt. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy a leszokás minden esetben csökkentette ezt a kockázatot, még akkor is, ha valaki idős korban hagyta abba a füstölést.

A kutatók azonban azt is hozzátették, hogy aki évtizedeken keresztül dohányzott, kevésbé valószínű, hogy ötven, hatvan, vagy éppen nyolcvanévesen fog leszokni. Akik ugyanis már ilyen régóta cigiznek, nem is érzik a leszokás szükségességét. Pedig sosem lenne késő.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine oldalain jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/dohanyzas-leszokas-idoskorban