Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Egyre többen halnak meg zenehallgatás miatt

Az utcán fülhallgatót használó embereket érintő balesetek száma 2004 óta a triplájára nőtt amerikai kutatók szerint. A hangos zene miatt a járókelők nem képesek érzékelni a körülöttük lévő forgalmat, így könnyen autó, vagy akár vonat elé léphetnek.  

A Marylandi Egyetem kutatói egy tanulmányban megállapították, hogy az iPodot vagy egyéb zenelejátszót használó emberek sokkal kevésébe vannak tisztában a környezetükben zajló dolgokkal, így kevésbé érzékelik a közúti autóforgalmat is. „Az MP3 használata nagyon elterjedt a fiatal felnőttek, valamint a tizenévesek körében, és a kutatásaink során megállapítottuk, hogy az ő esetükben meglehetősen magas a halálos kimenetelű gázolások kockázata” – mondta Dr. Richard Lichenstein, a Marylandi Egyetem Gyerekkórházának gyermekorvos docense.

A vizsgált adatok alapján 2004 és 2011 között összesen 116 ilyen baleset következett be az Egyesült Államokban. 2004-2005-ben mindössze 16 esetet jegyeztek fel, de ez a szám 2010-2011-re a háromszorosára emelkedett, ekkor már 47 zenehallgatásból származó balesetet regisztráltak. „A fülhallgató használatából eredő balesetek körülbelül 70 százaléka halálos kimenetelű volt, és az esetek több mint felében vonat gázolta el a figyelmetlen járókelőket” – tette hozzá Dr. Lichenstein.  

Az áldozatok körülbelül kétharmada 30 év alatti fiatal volt, és leggyakrabban (55%) vonat gázolta el őket. A balesetek túlnyomó többsége nagyvárosokban következett be, mindössze 12 eset történt vidéki környezetben. A fülhallgatóból szóló hangos zene valószínűleg szinte teljesen elnyomta a környezeti hangokat, ugyanis a baleseteket megelőzően az autóvezetők számos alkalommal dudálással, vagy szirénázással próbálták figyelmeztetni a járókelőt, mielőtt elütötték.

A felmérés részleteit az Injury Prevention című szaklapban publikálták.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/zenehallgatas-baleset