Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A tányér színe a fogyás titka!

Egy kutatás szerint akár 40 százalékkal is kevesebbet esznek azok, akik piros színű tányérra teszik az ételt. A trükk az alkoholos italok esetében is működhet: csak használjunk piros poharat és máris kevesebbet iszunk.

Az összefüggést megállapító német és svájci tudósokból álló kutatócsoport szerint a piros szín veszélyt jelez, ami az étkezések vagy az alkohol fogyasztás során megálljt parancsolhat az agynak, ezért a szín alkalmazása sokat segíthet a fogyókúrázóknak, vagy az alkoholproblémákkal küzdőknek.

A szakemberek 41 férfit kértek meg arra, hogy piros vagy kék csészékből igyanak teát. Érdekes módon az önkéntesek 44 százalékkal kevesebbet fogyasztottak a piros csészékből, mint a kékből. Hasonló eredményeket hozott egy második kísérlet is, amikor 109 embert kértek fel, hogy fehér, kék vagy piros tányérból egyenek.

Az eredményeiket az Appetite folyóiratban közlő kutatók szerint ezek alapján a kormány több piros színt használhatna: az egészségtelen ételeket például piros csomagolással árulhatnák a boltok polcain. Sőt, a kocsmákban is használhatnának több piros színt a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése érdekében.

Ursula Arens, a Brit Dietetikusok Szövetségének szóvivője szerint az összefüggés magyarázata az lehet, hogy „a piros szín valamilyen ősi riasztáshoz köthető”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/piros-tanyer