Brit és ausztrál kutatók elsőként követettek figyelemmel öncsonkító fiatalokat felnőtté válásukig. Összesen 1800, tizennégy éves ausztrál fiatalt kérdeztek meg az öncsonkításra való hajlamukról, majd a kikérdezést később kilencszer megismételték, egészen a húszas éveik végéig. A The Lancet című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a legtöbb kamasz 14-15 éves korban kezdi el vagdosni, égetni vagy egyéb módon bántalmazni magát, ám a húszas éveikre tízből kilencen abbahagyják önpusztítást. Az esetek 90 százalékában azonban a probléma magától megoldódik a pubertáskor végére, annak ellenére, hogy az érintettek közül sokan semmilyen kezelésben nem részesülnek.

Az eredmények alapján bár a lányok jóval hajlamosabbak arra, hogy szándékosan tegyenek kárt magukban, ha fiúk szánják rá magukat ugyanerre, ők sokkal kockázatosabb formáját választják az öncsonkításnak, például autók elé rohannak vagy megpróbálnak minél tovább farkasszemet nézni a közeledő vonattal.

Az öncsonkítás az öngyilkosságra való hajlam egyik legfőbb figyelmeztetőjele: az áldozatok 60 százaléka terjedelmes önpusztító lajstrommal rendelkezik. Korábbi eredmények szerint azok a fiatalok, akik öncsonkítás miatt kerülnek kórházba, az átlag népességhez képest százszor nagyobb valószínűséggel vetnek véget a saját kezükkel az életüknek.

A Melbourne-i Egyetemen dolgozó George Patton szerint a probléma a kamaszok agyában végbemenő változásokra vezethető vissza, amikor a gyermekkorból átlépnek a felnőttek világába. "Itt mélyreható biológiai változásokról van szó, amelyek a pubertás idején mennek végbe, és nagyrészt hormonálisak – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. – A fejlődéspszichológia szerint az emberi agy fejlődése során van egy ‘fejlődési szakadék’, amely nagyjából a kamaszévek közepére tehető, amikor is az érzelmi szabályozásra visszavezethető problémák, mint az öncsonkítás sokkal gyakoribbá válnak."