Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A szoptatás csökkenti az anya vérnyomását

Az anyatej gyermekre gyakorolt jótékony hatásai ma már közismertek, és egyes kutatások azt is bebizonyították, hogy a szoptató nők kevésbé vannak kitéve a magas koleszterinszint, a diabétesz és a szívbetegség veszélyének. Egy tanulmány szerint a szoptató anyáknak a vérnyomása is alacsonyabb lehet.

A szoptatás csökkenti a hasmenés és a fülgyulladások valószínűségét is a csecsemőknél. A szakértők ezért azt ajánlják, hogy 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplálják a gyermekeket, majd a szilárd étel bevezetése mellett folytassák a szoptatást legalább egyéves korig.

Az Észak-Karolinai Egyetem tanára, Dr. Alison M. Stuebe által vezetett kutatás a szoptatás és a vérnyomás közti összefüggést vizsgálta. A megfigyelésbe 56 ezer anyát vontak be, akik közül 8900-nak volt magas a vérnyomása. A szakértők úgy tapasztalták, hogy azok, akik egyáltalán nem szoptattak, 22 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek a problémától, mint azok, akik legalább hat hónapon keresztül anyatejjel táplálták csecsemőjüket.

Ez az eredmény ugyan nem bizonyít közvetlen összefüggést a két tényező között, de állatkísérletek azt mutatták, hogy az oxitocin nevű hormon – amely a szoptatásban is szerepet játszik – késlelteti a magas vérnyomás kialakulását.

Az anya és a baba egészsége érdekében a kutatók javasolják, hogy mindenhol ösztönözzék és könnyítsék az anyatejes táplálást.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/szoptatas-vernyomas