Őseink nem az aranyéremért küzdöttek, hanem a túlélésért, márpedig ha gyorsabbak voltak, nagyobb eséllyel ejtették el a vadat – magyarázza Dr. David Wilkinson, a liverpooli John Moores Egyetem munkatársa.

A kutató és társai számítógéppel lemodellezték, hogy elődeink szőrös teste gátolta őket az élelmiszerszerzésben, elsősorban a vadászatban, ugyanis nem tudtak eléggé verejtékezni, hogy megfelelő mértékben lehűtsék szervezetüket, így az evolúciós fejlődés során fokozatos megváltak a sűrű szőrzettől. A csupaszabb test miatt az ember hatékonyabban tudott izzadni, így jobban működött a hőháztartás, aminek következtében sokkal tovább és gyorsabban bírt futni, mondta Graeme Ruxton, a Glasgowi Egyetem professzora.

A már két lábon járó, de még szőrös őseink képesek voltak nagyobb távolságokat megtenni, vagy ha menekülniük kellett, rövid távokon akár futni is tudtak. Viszont Wilkinson szerint nem voltak képesek hosszú távon nagy sebességgel futni, ami pedig elengedhetetlen volt a még hatékonyabb zsákmányszerzés szempontjából. Az ember a többi emlőshöz képest rendkívüli módon hajlamos az izzadásra, és a számítógépes modellezés tökéletesen szemléltette, hogy a verejtékezési ráta mennyire fontos a hosszútávfutás szempontjából a trópusokon.

Őseink körülbelül 4 millió évvel ezelőtt kezdtek el két lábon járni, arról viszont sajnos nincsenek megbízható adatok, hogy mikor kezdték elveszíteni vastag testszőrzetüket, mivel a szőrszálak nem kövesedtek meg, így az őskori leletekből egyáltalán nem lehet erre következtetni, de a régészek szerint körülbelül 3 millió évvel ezelőtt jelenhettek meg a csupasz előemberek.