Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Nem a koffein miatt élénkít a reggeli kávé

Sokan egy csésze kávétól ébredünk fel reggelente, legalábbis ezt feltételezzük, pedig egy tanulmány szerint ez inkább a kávé hatása iránti elvárásunkon múlik, és nem a koffeintartalmán.

Amikor a Kelet-Londoni Egyetem kutatói a vizsgálatukba bevont önkénteseknek azt hazudták, hogy reggeli – valójában koffeinmentes – kávéjukban volt koffein, akkor azt figyelték meg, hogy az alanyok hangulata és teljesítménye jelentősen javult. Néhányan még annál is jobban teljesítettek a koffeinmentesnek hazudott kávé után, mint azok, akik valódi koffeinnel itták reggeli italukat és így is tudták.

Tesztsorozatukat úgy tervezték meg a kutatók, hogy az mérje a résztvevők mentális teljesítőképességét, reakcióidejét és hangulatát. A vizsgálatba nyolcvannyolc 18 és 47 év közötti kávéimádót vontak be, akik naponta legalább két csészével vesznek magukhoz a fekete nedűből.

A koffein valóban élénkítőszer, amely az agyban fejti ki hatását, segít az álmosság és fáradtság leküzdésében. A The Daily Telegraph online kiadása által idézett eredmények azonban arra utalnak, hogy a kávé élénkítő, "feldobó" hatását legalábbis részben a koffein erejével szembeni pozitív elvárásunk okozza. Ez a várakozás olyan erős, hogy még akkor is hat, amikor maga a hatóanyag nincs is jelen.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/reggeli-kave