Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A sorozatos vetélés nem egyenlő a meddőséggel

Kutatások szerint a többszöri vetélésen átesett kismamáknak ugyanakkora esélyük lehet egészséges újszülött kihordására, mint azoknak, akik még soha nem vetéltek el. A hírt egy svédországi konferencián közölték, ahol az összegyűlt orvosok a legfrissebb meddőségi kezelési eljárásokat vitatták meg.

A párok egy százalékánál fordul elő sorozatos vetélés, melyeknek okára többnyire nem derül fény, ezáltal semmiféle kezelést sem tudnak alkalmazni az orvosok, ami további idegeskedésre ad okot az érintettek körében. A sorozatos kudarcélmény előbb-utóbb elveszi a párok kedvét a gyerekvállalástól, és feladják a küzdelmet.

Dr. Stefan Kaandorp úgy véli, az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság stockholmi találkozóján elővezetett két tanulmány éppen ezeknek a pároknak adhat reményt. Az első, egy dán vizsgálat, csaknem ezer nő bevonásával készült, akiknek kétharmada legalább egy gyereket szült öt éven belül, miután korábban sorozatos vetélést éltek át.

A második tanulmány Hollandiában készült 213 hasonló sorsú nő részvételével, akiknek hetven százaléka egy év után várandós lett, két év után pedig ez az arány már nyolcvan százalékra nőtt. A tanulmányban résztvevő összes nő több mint a fele átlagosan 41 hét alatt teherbe esett, vagyis nem mutatkozott szignifikáns különbség azokkal szemben, akik korábban még soha nem vetéltek el.

Siobhan Quenby professzor, az angliai Warwick Orvosi Egyetem konzultáns szülészorvosa elmondta, hogy a jövőben a vizsgálatok eredményeit arra fogja felhasználni, hogy elkeseredett pácienseit újabb gyerekvállalásra bátorítsa.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/sorozatos-veteles