Amerikai és kanadai kutatók 81 diákot vontak be vizsgálatukba, akiknek meg kellett hallgatniuk egy fegyveres rablásról szóló történetet, majd azzal kapcsolatban néhány kérdésre kellett válaszolniuk. A kérdések között számos félrevezető is volt, amelyek olyan részletekre vonatkoztak, amik nem is szerepeltek a történetben. Miután a résztvevők megválaszolták a kérdéseket, arra is felelniük kellett, hogyan érezték magukat a válaszadás közben, például mennyire voltak magabiztosak, mennyire könnyen emlékeztek vissza bizonyos részekre.

A kutatók, Valerie Reyna, Charles Brainerd és Tammy Marche szerint a kísérlet során számos különbségre derült fény a valós és a hamis emlékek előidézése között. A valós emlékek könnyebben, világosabban, részletesebben jöttek elő, míg, amikor olyanra kérdeztek rá, amiről nem is volt szó a történetben, jóval nehezebben halászták elő az alanyok nem létező emlékeiket. Az is kiderült, hogy olyan esetben, ha két téves lehetőség között kellett választani, sokkal valószínűbben jöttek elő hamis emlékek, mint amikor igennel vagy nemmel kellett válaszolni egy kérdésre.

Brainderd úgy véli, a tanulmány során használt „Gudjonsson”-teszt nagy hasznára válhat a bírósági tárgyalásoknak és a rendőrségi kihallgatásoknak is, mivel segítségével könnyedén ki lehet deríteni, hogy egy tanú valós emlékeire támaszkodik-e a vallomása során vagy nem. Egy olyan rendszert dolgozott ki, amellyel el lehet választani egymástól a valós és a hamis emlékeinket.

Az eredményeket az Applied Cognitive Psychology című folyóiratban ismertették.