Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Tartós változásokat okoz a magzatban az anyai étrend

Az anya terhesség alatti étrendje epigenetikai változásokat okoz a magzat DNS-ében, így befolyásolja annak működését, amely a későbbiekben egészségügyi következményekkel jár – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A tanulmányban brit, újzélandi és szingapúri kutatók úgy találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek epigenomjában, a DNS molekula környezetében nagyobb arányban voltak jelen változások, gyakrabban tolódtak el az agyagcsere-folyamatok kedvezőtlen irányba. Ez azzal járt együtt, hogy nagyobb valószínűséggel jelentkezett náluk például elhízás.

A vizsgálathoz háromszáz újszülött köldökzsinórjából vettek szövetmintát, majd hat-kilenc éves korukban megnézték testsúlyukat. Azok, akiknél nagy arányban találtak epigenetikai változásokat születéskor, ebben az életkorban átlagosan három kilogrammal voltak nehezebbek, mint társaik.

A Diabetes című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint ez a hatás nem volt kapcsolatban sem az anya, sem az újszülött testsúlyával, például egy vékony anya kis súllyal született gyerekénél is kialakulhattak ezek az epigenetikai változások. A kutatók úgy vélik, ezek hátterében az anya terhesség alatti étrendje áll, legnagyobb eséllyel az alacsony szénhidrátbevitel a várandósság első harmadában. Ennek igazolására azonban további vizsgálatok szükségesek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/terhesseg-etrend-epigenetikai-valtozasok