A tekintélyes brit orvosi folyóiratban, a The Lancetben megjelent tanulmányhoz a londoni University College kutatói Russell Viner vezetésével az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mortalitási adatbázisában vizsgálták 50 ország 1955 és 2004 közötti adatait.
Az 1 és 9 év közötti gyerekek korcsoportjában a halálozási ráta a vizsgált időszakban – főként a fertőző betegségek visszaszorításának köszönhetően – 80-93 százalékkal esett vissza. A csökkenés mértéke ugyanakkor csak fele volt a 15-től 24 évesek korcsoportjában. A fiúknál ebben a korcsoportban jelenleg két-háromszor nagyobb a halálozási ráta, mint az egy-négy éveseknél.
A fiatalok halálozásának vezető okai jelenleg az autóbaleset, a vakmerő viselkedés, az erőszak és az öngyilkosság. A fiatal férfiak esetében valamennyi vizsgált régióban a sérülés volt a halálozás legfőbb oka, amely leggyakrabban közlekedési balesetekből és erőszaktól származott.
A kutatók úgy vélik, az 5 és 24 év közötti korosztályra világszerte nagyobb figyelmet kellene fordítani, mert ide tartozik a világ népességének 40 százaléka.
Mint Michael Resnick, az amerikai Minnesotai Egyetem munkatársa kommentárjában megállapította: "a gazdasági fejlődést és urbanizációt kísérő mélyreható egészségi és társadalmi változások különösen mérgezőek a fiatal emberek számára mind a magas, mind az alacsony jövedelmű csoportokban".