Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Az elektronikai kütyük rontják az alvást

A televíziók, mobiltelefonok és laptopok mesterséges fénye is felelőssé tehető a rossz alvásért – az amerikaiak részben az ilyen elektromos eszközök túlzásba vitt használata miatt nem alszanak eleget, ami különösen a gyerekek számára ártalmas.

A washingtoni székhelyű Nemzeti Alvási Alapítvány (NSF) felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 95 százaléka használt valamilyen elektronikus készüléket az esti lefekvése előtti egy órában, és kétharmaduk válaszolta azt, hogy nem alszik eleget.

A válaszadók közül a 46-64 éves korosztály tagjai főként televíziózással töltötték az estéjüket lefekvés előtt, míg a 13-18 évesek harmada, a 19-29 éveseknek pedig 28 százaléka videojátékkal. 61 százalék számítógépet vagy laptopot is használt hetente legalább néhányszor lefekvés előtt.

Az elérhetőnek maradás vágya olyan erősnek bizonyult, hogy az emberek jelentős része még alvás közben is bekapcsolva hagyta telefonját, és minden tizedik gyerek jelezte, hogy ébredt már éjszaka SMS-re.

Czeisler különösen a gyerekek esetében tartja veszélyesnek a jelenséget. A legnagyobb mértékű alváshiánya a 13-18 éveseknek volt: 22 százalékuk vallotta azt a felmérésben, hogy álmos. A kamaszoknak 9 óra 15 perc alvást ajánlanak a szakértők éjszakánként, ehhez képest a tanulmány szerint átlagosan csak 7 óra 26 percet aludtak hétköznapokon. „A gyerekek manapság két és fél órával kevesebbet alszanak éjszakánként, mint egy évszázada. Ez azt jelenti, hogy havonta 50 órányi alvást vesztenek el” – mutatott rá a szakember.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/alvas-elektronikai-eszkozok