Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Antitestek segítik a súlyos H1N1-fertőzés gyógyulását

A pandémiás H1N1-vírus miatt súlyosan megbetegedett páciensek közül nagyobb eséllyel gyógyultak meg azok, akiket a fertőzésből már felépült emberektől származó antitestekkel kezeltek – állapították meg hongkongi kutatók.

A Hongkongi Egyetem virológusai 93 olyan embert vizsgáltak, akiket 2009 szeptembere és 2010 júniusa között a pandémiás H1N1-vírussal való fertőzés okozta súlyos szövődményekkel vettek fel kórházi ápolásra. A páciensek közül húszan beleegyeztek az antitestekkel való kezelésbe, a többiek visszautasították azt, ezért ők a szokványos terápiát kapták. Az antitestekkel kezelt csoportban 20 százalék volt a halálozási arány, míg a másik csoportban 55 százalék, ami igen szignifikáns különbségnek számít.

A páciensek többsége későn került kórházba, a tünetek megjelenését követően 5-7 nappal. Az antivirális szerek ekkor már keveset segítettek. A nagyon súlyos állapotú betegek megmentésére a Tamifluval való kezelés nem bizonyult hatékonynak, a páciensek jelentős része nem reagált a szerre.

A kutatók elmondása szerint amint a betegek megkapták az antitesteket tartalmazó úgynevezett konvaleszcens plazmát, a légzőszervi váladékukból kimutatható vírusterhelés rohamosan csökkent, és a gyulladást jelző paraméterek is gyorsan javultak.

A szezonális influenzával való fertőzés következtében évente 250-500 ezer ember hal meg világszerte. A pandémiás H1N1-vírus némiképp nagyobb arányban okoz súlyos megbetegedést, illetve halált a fiatalabbak és a gyerekek között, míg a szezonális influenza inkább az időseket veszélyezteti.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/h1n1-antitestek