Asszonyi sors! − mondták már anyáink, nagyanyáink is sóhajtva egymásnak, amikor vetélésekről vagy halvaszülésről hallottak, és ez így van ma is. Nincs nő, akit valamilyen módon ne érintene ez a kérdés, hiszen, ha őt magát szerencsésen el is kerülte az ilyen jellegű veszteség, akkor ismerőse vagy a családban valaki bizonyára elszenvedte ezek valamelyikét.

A várt gyermek elvesztése lelki fájdalommal jár, ám ennek a gyásznak a létjogosultságát a környezetünk kevésbé ismeri el. Majd jön a következő baba! − mondják vigasztalóan, és elvárják az anyától, hogy minél előbb lépjen túl a történteken. A gyászoló személyek számára a legfőbb támasz az őket körülvevő szociális háló. A magzatukat, kisbabájukat elveszített szülőknek éppen ezt a megtartó erőt kell nélkülözniük, hiszen a környezet nem úgy tekint rájuk, mint gyászolókra. A szülők a támogatás hiánya, sőt az elutasítás miatt izolálódnak, ami tovább fokozza gyötrelmeiket. Pedig az anya, apa vesztesége igen nagy: a gyermekével együtt a sérthetetlenségébe, a szülővé válásának képességébe vetett hitét és a jövőképét is elveszítette.

Mindenki másképp éli meg

Gyakran a szülők sem képesek egymást támogatni. Alapvetően másképpen gyászol egy férfi, és másképpen egy nő, továbbá a nő az, aki a testében hordta gyermekét, így meghittebb kapcsolatba került vele, tehát általában a veszteség súlya is nagyobb számára.

Gyermekelvesztés esetén károsodik az anya nőiséggel, anyasággal kapcsolatos önképe. Gyakori reakció a meglévő gyermek, gyermekek túlféltése is. A biztonságérzet elvesztése, önértékelési zavarok, és számtalan egyéb pszichés probléma tartósan is fennmaradhat.

Külön érdemes szólni a magzati diagnosztika fejlődésének következményeiről. Az időben felismert magzati betegségek következtében megnövekedett az úgynevezett „befejezett terhességek” száma. A szülőkre súlyos teher hárul abban az esetben, ha a várt gyermekről kiderül, hogy valamilyen fejlődési rendellenességben, betegségben szenved. Maga a gyermek élete feletti döntés, majd a döntés következményeinek viselése olyan megpróbáltatást ró a szülőkre, amelyre sem az egészségügy, sem a szülők nincsenek felkészülve.

Mi segít?

Fontos, hogy minden információt megkapjanak a vetélés, születés körüli halál okára, ám a spontán vetélések esetében 60-70%-ban nem sikerül kideríteni a vetélés okát. A szülők általában felelősnek érzik magukat a történtekért, ezért megnyugtatást várnak, hogy önhibájukon kívül történt a vetélés. Azokban az esetekben, ahol megállapítható az ok, ott többnyire az is kiderül, hogy a szülők nem felelősek a magzat haláláért.

Segít, ha a szülők kifejezhetik érzéseiket, és ezek elfogadásra találnak. Jó, ha a család, a barátok és a munkatársak szeretetteljes támogatással fordulnak a szülők felé. Tipikus gyászreakció, hogy az anyák gyűlöletet éreznek a várandós nők és kisbabák, kisgyerekek iránt. Rossz érzéseiket bűntudat, szégyen, önvádolás kíséri, azt gondolják, aki így érez, az nem lehet jó ember. Ebben az esetben is a szeretetteljes elfogadás segít, annak tudatosítása, hogy érzéseikkel nincsenek egyedül, más, gyermeküket elveszített anyák hasonló, tőlük alapvetően idegen érzéseket élnek át.

Fontos, hogy az elveszített gyermeknek megtalálják a helyét a családban. Ő olyan, mint egy különleges családtag, aki meghalt, mielőtt megszületett. Ahhoz, hogy el lehessen gyászolni, az szükséges, hogy valóságos személlyé váljon. Álomból, vágyból testet öltött valósággá kell formálni, hogy legyen kit gyászolni. A jövő veszett el, de előbb a múltat kell felépíteni.

Gyakran tanácsolják azt a szülőknek, hogy minél előbb jöjjön a következő baba, ez azonban számtalan lélektani problémát hozhat magával, így például felerősödhet az anya szorongása a várandósság alatt. A gyermekvárás öröme és a gyász kibékíthetetlen ellentmondásban vannak egymással, és ez nagy feszültséget kelt az anyában, ami kihat a születendő gyermekre is. A fel nem dolgozott gyász azonban még sok év múlva is kihatással lehet a várandósságra és a szülésre.

Sokat segíthet a sorstársi közösség. Az anyák elsősorban internetes fórumokon találják meg az egymás támogatásának a lehetőségét, de létezik már ilyen jellegű, veszteséggel foglalkozó gyászfeldolgozó csoport is, ahol képzett gyásztanácsadó segíti a gyermeküket elveszített szülőpárokat. A Budapest Hospice Házban minden ősszel indul ilyen önsegítő csoport, amelynek a látogatása díjtalan. Érdemes személyes segítséget is igénybe venni, amelynek során az anya és az apa szakszerű segítséget kaphat a gyász feldolgozásához és felkészíti a szülőket a további gyermekek vállalására.

Vannak, akik könyvekben találnak vigaszt. Sajnálatos módon magyar nyelven csak néhány kötet található a könyvesboltokban, amely nem szakemberek számára íródott és valódi segítséget nyújt. Ezek: Angela Körner-Armbruster: Halva született leány (Európa Kiadó, Budapest, 1998), Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák (Jaffa Kiadó, Budapest, 2006), és Singer Magdolna: Áldatlan állapot (Jaffa Kiadó, Budapest, 2008).

A szülők többsége a gyász, a bánat útját végigjárva képes eljutni az elfogadásig, mi több, sokan beszámolnak arról, hogy nemcsak fájdalomban volt részük, hanem sokféle nyereséget is hozott számukra a veszteség. Emberileg gazdagabbá, érettebbé, bölcsebbekké váltak, megtanulták, mi az igazán fontos az életben, és mindezek a változások végső soron jó irányba változtatták meg az életüket.