Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Már Mexikó a legelhízottabb ország

Megelőzve a korábbi listavezető Egyesült Államokat, Mexikó vezeti a legtöbb túlsúlyos felnőttet és gyereket számláló országok listáját – jelentette be Felipe Carderón elnök.

A politikus abból az alkalomból beszélt a Mexikót érintő súlyos problémáról, hogy vázolta az elhízás elleni és az egészségesebb táplálkozást szorgalmazó nemzeti stratégiát.

Hivatalos adatok szerint a mexikói felnőttek 70 százaléka küzd súlyfelesleggel. Az öt és 11 év közötti gyerekeknél hasonló arányban jelentkezik a probléma. Az összesítésekből az is kiderült, hogy 1980-tól napjainkig megháromszorozódott a túlsúlyos vagy elhízott mexikóiak száma.

A súlyfelesleg kétszeresére vagy háromszorosára növeli az olyan krónikus betegségek kockázatát mint a magas vérnyomás, az infarktus, az érrendszeri betegségek és a rák – mutatott rá az elnök, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az országban a legtöbb halálesetet okozó 2-es típusú cukorbetegség is visszavezethető a súlyfelesleg problémájára.

Mint arra szakemberek felhívták a figyelmet, a súlyfelesleg a mexikóiak étkezési szokásainak, a sok szénsavas üdítő és alkohol, valamint a T-vitaminokként csúfolt taco, torták és tortillák fogyasztásának, illetve a mozgásszegény életmódnak a számlájára írható.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/mexiko-elhizas