Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A kamaszlányok negyede erőszakosan viselkedik

Minden negyedik amerikai kamaszlány viselkedése erőszakos az iskolában vagy a munkahelyén - számolt be róla csütörtökön közzétett egy amerikai kormányjelentés.

A több mint 33 ezer 12-17 éves lány és fiatal nő bevonásával készített tanulmány adatai szerint a megkérdezettek 26,7 százaléka vett rész tavaly súlyos iskolai vagy munkahelyi verekedésben, bandák közötti verekedésben, illetve támadott meg valakit azzal a szándékkal, hogy sérülést okozzon neki.

Mint a jelentést készítői megjegyezték: miközben a kamaszkori  erőszakos cselekményeket a közvélemény általában a fiúkhoz köti, a lányok körében is csaknem olyan elterjedt problémáról van szó. A felmérés szerint tavaly a kamaszfiúk 33,6 százaléka vett rész valamilyen erőszakos cselekményben.

A jelentést készítő kormányhivatal illetékese riasztónak nevezte a kapott adatokat: „Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy eljussunk a veszélyeztetett lányokhoz, és megtanítsuk őket arra, hogyan oldják meg a problémáikat erőszak nélkül” – mondta Pamela S. Hyde.

A tanulmány kimutatta, hogy az erőszakos tettek aránya magasabb volt az alkoholt fogyasztók és a marihuánát szívók, a szegény családból származó, valamint az iskolából kimaradt lányok körében. A származást tekintve a legmagasabb arányt: 38 százalékot az afroamerikaiak körében tapasztalták, a legkisebb mértékben: 17,3 százalékban pedig az ázsiai-amerikai lányok vettek részt a durva akciókban – írja a jelentés.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/eroszakos-kamaszlanyok