A gyermek édesanyja korábban úgy nyilatkozott, nem tudja, hogyan kerültek a tűk a kicsi testébe. A rendőrség szerdán vette őrizetbe Roberto Carlos Magalhaes 30 éves kőművest, aki a kezdeti tagadás után csütörtökön bevallotta, hogy ő szúrta bele a tűket a gyermekbe két nő segítségével.
Egy rendőrségi forrás szerint a nevelőapát új partnere, a candomblé nevű afrobrazil vallási rítust művelő nő vette rá a gyerek összeszurkálására, hogy így szakítsa el a férfit a kisfiú anyjától.
Brazíliában nagy felzúdulást keltett az ügy, a gyanúsítottakat fogva tartó rendőrőrs épületét százfős tömeg vette körül, kövekkel dobálták az épületet. A rendőrség az ügyben gyilkossági kísérlet címén indított nyomozást.
A fájdalmaktól szenvedő és hányó kétéves kisfiút egy hete vitte be édesanyja Ibotirama kisváros kórházába. Miután a röntgenfelvételek kimutatták testében a tűket, a barreirasi kórházba szállították, és jelenleg az intenzív osztályon ápolják.
A fiú kezelőorvosa, Liuz Cesar Soltoski elmondta: reméli, hogy el tudják távolítani a gyermek testéből az olykor öt centiméter hosszúságú tűket. Azokkal azonban, amelyek a tüdőbe fúródtak, várni kell, amíg javul a kisfiú légzése.
Sok tű nagyok közel került létfontosságú szervekhez, vagy pedig egyenesen azokba fúródott. Ezekben az esetekben mind az operáció, mind a várakozás veszélyt jelenthet a gyermek életére.
Soltoski szerint egyértelmű, hogy nem a kisfiú nyelte le a tűket, hanem egyesével szúrták bele a testébe: „Tűket találtunk a tüdőben, a bal lábban és a mellkas különböző részein – ezek nem kerülhettek oda lenyelés útján”. Az orvosok ugyanakkor nem találtak bemeneti sebet a gyermek testén.
A kisfiú állapota továbbra is súlyos, de stabil.