Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék
Minden jel szerint túlélte az agyműtétet az a fiatal nő, aki Kr. u. 800 körül eset át a beavatkozáson Írországban, a mai Donegal környékén.
Donegalban útépítés során bukkantak arra a középkori temetőre, ahová a VII-IX. századtól egészen a XVI. századig temetkeztek. Az itt feltárt 1300 férfi, nő és gyermek földi maradványai alapján a tudósok megismerhetik, hogy milyen betegségekben szenvedtek a térség lakosai a középkorban – olvasható a The Irish Times honlapján.
Bár a csontmaradványok vizsgálata még csak a kezdetén tart, az antropológusok már megállapították, hogy a helyi közösség tagjai közül voltak, akik tuberkulózisban szenvedtek, s előfordultak daganatos megbetegedések is. Jó néhányan erőszakos halált haltak, legalábbis erről tanúskodnak a koponyájukra mért kardvágások. Három kamasz csontjain is fegyver okozta sérülés látható, aminek alapján meg lehet becsülni, hogy körülbelül hány éves korban találták elég érettnek a fiatalokat a fegyverforgatásra.
Sok olyan csontkárosodást találtak, amelyek fertőzésnek tudhatók be. Fiatal gyermekek maradványai arról tanúskodnak, hogy C-vitamin hiánya miatt skorbutban betegedtek meg. A kicsik közül sokan vashiányos anémiában (vérszegénységben) szenvedtek. A skorbut és a vérszegénység viszont a korabeli étrend hiányosságairól árulkodik.
------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------
Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:
38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!
Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy fiatal nő agyműtét miatt koponyalékelésen esett át. A csont a seb helyén növekedésnek indult, vagyis a beteg túlélte a műtétet.
A legérdekesebb lelet egy fiatal férfié, aki összenőtt alsó végtagokkal született. „A férfi 30 éves kora körül hunyt el, ez megfelelt az akkori átlagéletkornak. Mindenhová vinni kellett a férfit, akinek megadták a végtisztességet, ez sokat elárul a középkori társadalomról, arról, hogy hogyan bántak a fogyatékkal élő embertársaikkal” – hangsúlyozta Michael MacDonagh, a Nemzeti Útépítési Felügyelet vezető régésze.