Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Dolgozók rémálma: mobbing, azaz munkahelyi pszichoterror

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Amióta emberek együtt dolgoznak, vannak szakmai konfliktusok és munkahelyi hatalmi harcok, amelynek főként a nők vannak kitéve. Mégis úgy tűnik, az utóbbi években az egymás irányába gyakorolt „hangnem” egyre durvább lett.



Mi is az a mobbing?

Az angol eredetű műszó, a mobbing, magyarul munkahelyi pszichoterror olyan konfliktussorozatot jelent, melyben egyes munkatársakat gyakori támadások, bírálatok, piszkálódás ér kollégái, és/vagy vezetői részéről. Pszichoterrorról szoros értelemben akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább féléven keresztül és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei felé irányuló bántó magatartását.

Az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, vérnyomás- és alvásproblémákkal küzd, majd sorozatos megbetegedéseken esik át, végső esetben munkaképtelenné válik, vagy felmond és munkahelyet vált. További veszélyei az egyénre nézve, hogy az idő múlásával csoportban egyre kevésbé mernek megszólalni, társaságkerülőkké, az emberekkel általában véve is bizalmatlanná válnak, kritikával szemben túlérzékenyek, sértődékenyek vagy agresszívak lehetnek.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A témával egy bestsellerré vált,  – „Mobbing, pszichoterror a munkahelyen, de mit lehet ellene tenni?” címmel – megjelent könyv kezdett el foglalkozni Németországban. A jelenség tartós témává vált a tömegmédiumokban is. A mobbing jelentős népgazdasági és üzemgazdasági, valamint munka- s társadalomorvosi relevanciája ma már aligha kérdéses.

Mi állhat a mobbing hátterében?

Amióta emberek együtt dolgoznak, vannak szakmai konfliktusok és hatalmi harcok. Mégis úgy tűnik, az utóbbi években a hang durvább lett. Sok helyen a munka sűrűsödése, az értékváltozás, a konkurencianyomás és a munkanélküliségtől való félelem határozza meg a légkört. A szociális kompetencia és a team- és konfliktusfeloldó képesség növekvő követelményei nem ritkán egyenlően terhelik a foglalkoztatottakat és a vezetőket.

A mobbingot bizonyos gyakoriság és kontinuitás jellemzi (legalább hetenként egyszer 6 hónapon át), ami általában a munkaviszonyból való kitaszítás céljával történik. Az előfordulási gyakoriság az EU államaiban 2-15 százalék között van, Németországban újabb reprezentatív adatok szerint kb. 3 százalékát – olvasható a Gesundheitswesen című szakfolyóiratban.

Hol fordul elő a leggyakrabban?

A nők gyakrabban érintettek, mint a férfiak. A jelenség legmagasabb előfordulási aránya a szolgáltató szektorban, az egészségügyben, valamint a szociális és az oktatásügyben van. A háttérben nem megoldott konfliktusok és/vagy üzemi változások állnak leggyakrabban. A mobbingból levezethető egészségügyi következmények társadalom-egészségügyileg egyre jelentősebbek. A mobbing okozta egészségi zavarok sem foglalkozási betegségként, sem munkabalesetként nem értékelhetők, a jelenség mégis komolyan veendő pszichoszociális egészségügyi veszélyt jelent.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/mobbing-munkahelyi-pszichoterror