Kimberley Wade, a Warwicki Egyetem pszichológusa hatvan kísérleti alannyal végzett el egy tesztsorozatot, amelyről a résztvevők annyit tudtak, hogy egy számítógépes játék értékeléséhez kérték segítségüket a kutatók.

A játszma alatt minden játékos mellett egy beavatott ember ült, a történteket pedig filmre vették a szervezők. A játékosoknak a feltett kérdések után először licitálniuk kellett, hány zsetont tesznek fel, majd az alapján, hogy helyes vagy téves volt válaszuk, a kockáztatott zsetont megnyerték vagy át kellett tenniük a bankot jelképező kupacba. A játék befejezte után az emberek egyharmadának csak annyit mondtak, hogy a mellettük ülő játékost csalással gyanúsítják, mert nem tette be a banknak járó zsetont. Az emberek másik harmadát arról tájékoztatták, hogy erről videófelvétel is van, míg a fennmaradó harmadnak egy hamisított videót mutattak, melyen a beavatott szomszéd magánál tartotta a zsetonokat.

A kísérlet következő lépésében írásos tanúvallomásra kérték fel a résztvevőket, de csak akkor, ha valóban látták az esetet. Azoknak, akik csak hallomásból értesültek a csalásról, 5 százaléka írta alá a nyilatkozatot, azoknak pedig, akiknek beszéltek a film létéről, 10 százaléka tette ezt meg. Ezzel szemben azok közül, akiknek a hamisított videót megmutatták, 40 százalék első kérésre, további 10 százalék pedig második kérésre aláírta a hamis nyilatkozatot.

„Kutatásunk azt mutatja, hogy amennyiben meggyőző a videófelvétel, olyan dolog tanúsítására bírhatja rá az embereket, amit soha nem is láttak” – jelzi közleményében Wade. A mai technológiával szinte bárki létrehozhat hamis, ám meggyőző videófelvételt – figyelmeztet a kutató.