Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Még nincs újinfluenza-járvány Magyarországon

Se területi, se régiós járványról nem lehet beszélni az utóbbi napok influenzás megbetegedései után, de több kisebb járványgóc van a fővárosban – mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán az MTI-nek.

A vírus magyarországi megjelenése óta kétezer influenzaszerű megbetegedést regisztráltak. Ahhoz, hogy országos járványról lehessen beszélni, húszezer embernek kellene nagyjából egy időben megbetegednie – hangsúlyozta a szakember.

Falus Ferenc az MTI kérdésére elmondta azt is, nem kell minden betegtől mintát venni ahhoz, hogy tömeges megbetegedések esetén kijelenthessék a szakemberek, egy bizonyos vírus betegítette meg a tüneteket mutató embereket.

Példaként említette, hogy a csepeli iskolások közül az ÁNTSZ véletlenszerűen választott ki tíz gyereket mintavételre, közülük heten voltak akkor betegek, egy gyerektől pedig a Szent László Kórházban vettek mintát. A nyolc mintából négynél kimutatták a A/H1N1 vírus jelenlétét.

Ha nyolc mintából négynél kimutatják egy bizonyos vírus jelenlétét, akkor ez bőségesen elegendő ahhoz, hogy kijelenthessék, hogy ebben a járványgócban ez a vírus fertőzött – mondta a szakember. Megjegyezte: a szezonális influenzajárványok idején beküldött minták közül is csak nagyjából 30 százaléka pozitív. „Ha a minták egy gócból származnak, azonosak a tünetek, akkor nem kell mindenkit vizsgálni” – fogalmazott, hozzátéve, ez más járványos megbetegedéseknél is igaz.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/uj-influenza-jarvany-jarvanygoc