Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Látható fényt bocsát ki az emberi test

Az emberi test szó szerint világít: extrém kis adagokban látható fényt bocsát ki, melynek szintje a nap során változik – derítettek fényt az emberi test furcsa tulajdonságára japán kutatók.

Korábbi kutatások bebizonyították, hogy a test látható fényt bocsát ki, ám ezerszer kisebb intenzitással, mint amit szabad szemmel érzékelhetnénk. Sőt, gyakorlatilag minden élőlény bocsát ki gyenge fényt, amely valószínűleg a szabad gyökökkel kapcsolatos biokémiai reakciók mellékterméke lehet.

Japán kutatók egyetlen foton detektálására is képes, érzékeny kamerákkal vizsgálták az emberi fényt. Öt huszonéves egészséges önkéntes férfi állt csupasz mellkassal a kamerák előtt teljes sötétségben, fénymentes szobákban háromóránként 20-20 percre délelőtt 10 órától este 10 óráig három napon át.

A kutatók azt találták, hogy a test által kibocsátott fény ereje a nap során emelkedett és csökkent – a legalacsonyabb délelőtt 10 órakor volt, legmagasabb pedig délután 4 órakor, mi után hirtelen lecsökkent. Ezek a felfedezések azt sugallják, hogy a fénykibocsátás belső óránkkal, anyagcsereritmusunk napi hullámzásával állhat összefüggésben.

Az arc jobban világított, mint a test többi része. Ez azért lehet, mert az arcot több napsütés éri és barnább – a bőrszínt eredményező pigment, a melanin pedig fluoreszkáló vegyületeket is tartalmaz, amelyek fokozhatják a test csekély fénytermelését.

Mivel a fény összefügg a szervezet anyagcseréjével, a felfedezés azt sugallja, hogy a kamerák segítségével azonosítani lehetne bizonyos betegségeket – közölte Hitoshi Okamura, cirkadián biológus. „Ha látnánk az egész testfelület ragyogását, láthatóvá tehetnénk a teljes szervezet állapotát” – tette hozzá közölte Masaki Kobayashi, biomedicinális foton-specialita.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/emberi-feny-szabad-gyokok