Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Már az óvodában látszik, kiből lesz jó tanuló

Az óvodai viselkedésből gyakran kikövetkeztethető, hogy milyen eredménnyel fejezi be később egy fiatal tanulmányait.

Egy kutatás szerint a ficánkoló, figyelmetlen gyerekeknek még az iskoláskor végén is jóval rosszabb a bizonyítványuk, függetlenül attól, hogy mennyire intelligensek. Nem feltétlenül szükséges, hogy a dekoncentrált gyerekek egyben az úgynevezett hiperaktivitás-figyelemzavar szindrómában (ADHD) is szenvedjenek. Az egészségtelen táplálkozás vagy az alvászavarok is okozhatnak figyelmetlenséget – olvasható a Die Welt című német lap online kiadásában.

A vizsgálathoz a Kaliforniai Egyetem kutatói Naomi Breslau adatgyűjtését használták fel. A kutatónő 1983-ban öt- és hatéveseknél vizsgálta Detroitban az intelligenciahányadosuk (IQ) és osztálybeli viselkedésük közötti összefüggést. A vizsgálatot a gyerekek tizenegy és tizenhét éves korában megismételte.

Az amerikai orvoskutatók a hétszáz gyermek adatainak ismételt kiértékelésekor felfedezték, hogy azok, akiknek rosszabbak voltak a nyelvi és matematikajegyeik a középiskolában, már az óvodában feltűnően viselkedtek. Eredményeiket a Pediatrics című szaklapban mutatták be.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/ovoda-tanulas