A veseátültetésre szorulók száma a cukorbetegség és az elhízás terjedésével párhuzamosan nő, a várakozás akár több évet is eltarthat. Az élődonoros veseátültetések száma az után növekedett meg, hogy egyre többen voltak hajlandók felajánlani e páros szerv egyikét, s a legújabb sebészeti technikák lényegesen lerövidítették a lábadozás idejét. Az Egyesült Államokban 2007-ben végrehajtott 16 629 vesetranszplantáció harmada élődonoros volt.

A Minnesota Egyetem kutatói Hassan Ibrahim vezetésével azt kívánták kideríteni, hogy mi történt azzal a 3698 vesedonorral, akik 1963 óta az egyetem klinikáján estek át a műtéten. Igyekeztek felvenni a kapcsolatot az összes donorral, s átvizsgálták a kormányzati adatbázist, kiderítendő, hogy közülük ki hunyt el. Végül véletlenszerűen kiválasztottak 255 donort, akiknél mérték a vesefunkciót és egyéb vizsgálatokat is elvégeztek. A kapott eredményeket az össznépesség adataival vetették egybe.

Mint kiderült, a donorok közül 268 hunyt el – az arányszám nem rosszabb, mint az átlaglakosság halálozási mutatói. A műtét után több évtizeddel 11 donornál alakult ki veseelégtelenség, ami miatt dialízisre vagy transzplantációra szorultak. A kutatók szerint a veseelégtelenség aránya körükben alacsonyabb volt, mint a népesség átlagában. A megvizsgált donorok többségének jó volt a vesefunkciója, s kiváló életminőségről számoltak be.

A kutatók szerint e kiváló eredmények a donorkiválasztás szigorú kritériumrendszerének köszönhetők. Olyan személyeknek engedélyezik ugyanis a beavatkozást, akik kiváló vesefunkcióval rendelkeznek, s nem szenvednek magas vérnyomásban és cukorbetegségben, melyek a vesebajok túlnyomó többségét okozzák.