Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Memóriafejlesztő a fogyás

„Kevesebb evés a jobb memóriáért” lehetne az idősek jelmondata német kutatók szerint, akik megállapították, hogy az egészséges, túlsúlyos vizsgálati személyek memóriáját és gondolkodását három hónapon belül 30 százalékkal javította a csökkentett kalóriabevitel.

A Münsteri egyetem neurológus adjunktusa, a kutatást vezető Dr. Agnes Flöel szerint végre van valami, amit a korral járó szellemi hanyatlás ellen mi magunk is megtehetünk. A kutatók feltevése az, hogy a kalóriamegszorítás az inzulinérzékenység és a gyulladás befolyásolásán keresztül fejti ki jótékony hatását a memóriára és a gondolkodásra.

A vizsgálat során az omega-3-zsírsavakban gazdag étrend hatását is tanulmányozták, ám az állatkísérletek eredményeivel szemben emberekben nem sikerült bizonyítani jótékony hatásukat.

A vizsgálatban résztvevő 49 férfi és nő átlagéletkora 60,5 év volt, testtömegindexük (BMI) átlaga 28. (A túlsúly 25-nél, a kóros elhízás 30-as testtömegindexnél kezdődik.) A kalóriamegszorító csoport tagjainak nem mondták meg, hogy mit egyenek, csak 1200 kalóriában szabták meg a napi maximumot, valamint azt tanácsolták, hogy egyszerre mindig kisebb mennyiségeket fogyasszanak. Ebben a csoportban az átlagos fogyás 2,3 kg volt. Az ajánlásokat leginkább betartó résztvevőknél az átlag elérte a 3,6 kg-ot.

A nagyobb súlyvesztés jelentősebb memóriajavulással járt együtt – emelte ki Flöel. Idős emberek esetében azonban vigyázni kell a kalóriabevitel csökkentésével, mivel könnyen alultápláltság alakulhat ki. 60 év felett az emberek egyébként is egyre kevesebbet esznek, ezért ilyenkor különösen fontos az egészséges testsúly megőrzése.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/fogyas-memoria