A fűzfakéreg gyógyító hatásáról azóta olvashatunk, amióta írásos emlékeink vannak a gyógyításról. Orvoslás céljára a sumérok és az asszírok is használták, és a 19. században, amikor már a vegyészek foglalkozni kezdtek vele, a fűzfa latin neve, a salix adta a laboratóriumban előállított készítmény, a szalicin nevét is.

A szalicilsav ott van a növényekben, származéka, az acetilszalicilsav pedig 1914-ben jelent meg patikaszerként a gyógyszertárakban: ez az aszpirin. Angol kutatók viszont tíz éve írták le, hogy a szalicilsav olyan emberek szervezetében is megtalálható, akik nem vettek be fájdalomcsillapító tablettát.

A vegetáriánusok vérében több szalicilsavat találtak, mint másokéban, csaknem annyit, mint azokéban, akik fejfájás miatt, vagy egyéb okból szedték a gyógyszert. Ennek alapján először azt gondolták, hogy a vérből kimutatott anyag a táplálékból származik, mivel a növényekben, gyümölcsökben sokfelé van szalicilsav.

Gwendoline Baxter és munkatársai most önkénteseknek adtak benzoesavat, ami ugyancsak sok növényben megtalálható, de szerkezete alapján feltételezhető volt, hogy az ember ezt átalakítja szalicilsavvá. Arra voltak kíváncsiak, hogy az eddig kimutatott kémiai anyag csak az ételből eredt-e, vagy azt az emberi szervezet maga készíti, feltételezhetően azért, mert ezzel segíti védekezőkészségét, csökkenti esetleges fájdalmait.

A munkacsoport egyértelműen bizonyította, hogy a benzoesavból az ember saját szervezetében állít elő szalicilsavat. Ennek a belső „gyógyszergyártásnak” a jelentőségét még sokat kell vizsgálni, de valószínű, hogy valamilyen módon a gyulladásos folyamatok, betegségek elleni védelem fontos eszköze. Ez az aránylag egyszerű szerkezetű, szerves anyag a növények életképességét jelentős mértékben meghatározza.