Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A mediterrán étrend és a dietetikusok csodája

A szakértő segítség az élet minden területén, így a táplálkozással kapcsolatban is hasznos lehet: egy amerikai kutatás szerint azok a nők, akiket táplálkozási szakértők segítettek étrendjük összeállításában, és konkrét tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy mit egyenek és mit ne, kétszer több zöldséget és gyümölcsöt, valamint jóval több „jó” zsírsavat fogyasztottak.

A Michigan Egyetemen zajló, 69 nő részvételével készült fél éves tanulmány során a résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai szakértők segítségével állították össze étrendjüket, míg a másik csoportban lévők normál étrendjüket folytatták. A kísérleti csoport tagjainál a mediterrán étrendben gyakori ételeket – leveles zöldségek, olívaolaj – vezették be. A napi kalóriabevitel mindkét csoportnál azonos volt.

A kutatók szerint a kísérleti csoportban lévők a kutatás végén jóval egészségesebbek és fittebbek voltak, mint a kísérlet elején, illetve mint a kontrollcsoportban lévő normál diétán lévők. Ennek oka az antioxidánsok és a vitaminok magas arányú bevitele.

A szakértők szerint a mostani kísérlet is bizonyíthatja, hogy hasonló kalória- és zsírbevitel mellett is egészségesebbé lehet tenni az étrendet, csupán apróbb változtatásokkal. A mediterrán étrend csökkentheti a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések kialakulásának valószínűségét, ugyanis különösen gazdag többszörösen telítetlen zsírsavakban, valamint gyümölcsökben és zöldségekben.

Az étrendben szereplő legfontosabb változások:
• a többszörösen telítetlen zsírsavak napi bevitele: olívaolaj, avokádó, makadámdió
• a telítetlen zsírsavakban szegény zsírok bevitelének csökkentése: margarin, fenyőmag, szezámmag
• sötétzöld leveles zöldségek napi fogyasztása: brokkoli, zöldborsó, spenót
• fokhagyma, hagyma napi fogyasztása
• zöldfűszerek használata: bazsalikom, menta, zsálya
• vörös zöldségek fogyasztása: paradicsom, paradicsomszósz
• C-vitaminban gazdag gyümölcsök bevitele: narancs, mangó, eper
• más gyümölcsök napi fogyasztása: alma, banán, szőlő.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/mediterran_etrend