Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Miért olyan nehéz leszokni a dohányzásról?

Úgy tűnik, valóba jó oka van annak, hogy a kávé és a cigaretta általában kéz a kézben járnak. A Kansas Állami Egyetem pszichológiai tanszékének kutatásai szerint a nikotin ereje abban rejlik, hogy erősíti az örömérzetet. Így annak a dohányosnak, aki szeret kávét inni, a nikotin hatására még jobban esik a kávé.

A kutatók szerint ez lehet a magyarázata annak, hogy miért ilyen nehéz lemondani a cigarettáról. „Minden dohányosnak megvan a saját maga kis rituáléja – nyilatkozta Matthew Palmatier professzor. – Ha a dohányosok belegondolnak, hol és kikkel szoktak rágyújtani, rájöhetnek, hogy általában egy bizonyos helyen, ugyanazokkal az emberekkel szoktak együtt füstölni. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért ilyen addiktív a nikotin – hiszen ha megszokjuk, hogy valami extra élvezet van abban, amit amúgy is szeretünk csinálni (társaságban lenni vagy kávét inni), a nikotin megvonásával csökkenhet az élvezeti érték.”

„Az emberek persze nem azért dohányoznak, hogy valamiféle euforikus állapotba kerüljenek. Azért dohányoznak, hogy karban tartsák a kedélyállapotukat, így pedig jóval nagyobb függőséget alakíthatnak ki, mint bármelyik kábítószer esetében.”

Palmatier szerint az eddigi kutatások inkább a nikotin káros hatásaira, és nem az azzal együtt járó tényezőkre koncentráltak. „A mi magyarázatunk elég közvetett, de talán az eddigi legjobb a dohányzás okainak megmagyarázásában.”

„A legfontosabb rájönni, hogy miért dohányoznak tulajdonképpen az emberek, hiszen rendkívül káros az egészségre, és ezzel a dohányosok nagy része tisztában is van. Le akarnak szokni róla, de egyszerűen nem képesek rá. Ez nem azért van, mert a nikotin egy potenciális kábítószer, hiszen nem okoz semmiféle euforikus állapotot. Ugyanakkor a leszokás legalább olyan nehéz, mint a különböző drogoknál.”

A professzor patkányokkal szemléltette a nikotin hatásait. Kísérleteik során a patkányok egy kar megnyomásával saját maguk adagolhatták maguknak a nikotint. Amikor megkapták a dózist, a ketrecükben található fény kialudt, majd körülbelül egy perc múlva újra világos lett, és további adag nikotin vált elérhetővé. A fényt manipulálva a kutatók rájöttek, hogy a patkányokat nem is a nikotin érdekelte igazán, hanem az, hogy sötét legyen. „Amikor a lámpa lekapcsolása nem kötődött többé a nikotin beadásához, a patkányok elvesztették érdeklődésüket a nikotin iránt” – mondta el a kutató.

A kísérletekből az is kiderült, hogy a nikotin beadása után a patkányok erősebben reagálnak az édes ízekre. „Ebből világosan látszik, hogy a nikotin növeli az örömérzetet azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik normális esetben is örömet okoznak. Ezért különösen veszélyes szer a nikotin.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/nikotin_dohanyzas_leszokas