Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Létezik jóindulatú kövérség is

Az elhízás korunk egyik legnagyobb egészségügyi problémája, német kutatók szerint azonban a kövérség nem minden esetben veszélyezteti az egészséget – feltéve, hogy a testsúlytöbblet „jó” helyre rakódik.



A kövérség a szív- és érbetegségek, valamint a cukorbetegség fontos kockázati tényezője, de vannak szerencsés elhízottak is, akiknek a zsírtöbblete nem a legveszélyesebb területen, a májban található. A biztató tudományos eredményeket az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat közölte.

Ha súlyfeleslegünk van, nem csak korábbi ruhatárunkkal lesz bajunk, hanem az egészségünkkel, az anyagcserénkkel is. Norbert Stefan német professzor és munkatársai arra voltak kíváncsiak, miért fordul elő mégis, hogy vannak kövér emberek, akiknek az anyagcseréje nem tolódik el cukorbetegség irányába, míg másoknak a vércukorértéke jelentősen megemelkedik és az úgynevezett metabolikus tünetcsoport jeleit mutatják.

A kövérek többségének szervezetében a cukoranyagcserét szabályozó inzulin nem képes hatását megfelelően kifejteni – ezt inzulinrezisztenciának hívják. A tübingeni kutatók észlelték, hogy vannak elhízottak, akiknél az inzulin hatása zavartalan, míg más, azonos testtömegű kövéreknél ugyanolyan inzulinadag hatása nem érvényesül.

A munkacsoport 314, többségében kövér felnőttet vizsgált, akiknek átlagos életkora 45 év volt. A vizsgálati személyeknél megmérték a testben lévő zsírszövet mennyiségét, a zsír eloszlását testtájak szerint, valamint részletes cukoranyagcseréjüket. A kezdődő érelmeszesedésre is adatokat gyűjtöttek a nyaki erek ultrahangos vizsgálatával.

Az elhízott és kóros cukoranyagcseréjű személyekben a zsírszövet főleg a májban és az izomrostok között rakódott le, a többi zsír elhelyezkedése szempontjából nem volt különbség az egészséges és a beteg kövérek között. Azok a túlsúlyos résztvevők, akiknek inzulinérzékenysége azonos volt a karcsú emberekével, abban is hasonlítottak az egészségesekhez, hogy náluk az érelmeszesedés kezdődő jelei sem voltak észlelhetők.

„Ez azt jelzi, hogy létezik jóindulatú elhízás is – mondta Stefan. Sajnos, a májban és az izomszövetben lévő zsírt csak igen drága módszerrel, mágneses rezonancia vizsgálattal (MRI-vel) lehet megmérni. Tájékozódásul a haskörfogat és a vér inzulinszintjének mérése használható.”

A kutatók szerint elhízottaknál, ha a családban előfordul cukorbetegség vagy korai szívroham, a legnagyobb kockázatúak korai felismeréséhez a mágnesesrezonancia-vizsgálat elvégzése is indokolt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/joindulatu_koverseg