Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Jobban hizlalnak a kis adag ételek

Egyértelmű, hogy ha kevesebbet eszünk, kevésbé is hízunk, illetve jobban fogyunk; az azonban már nem mindegy, mit érzünk kevesebbnek. Egy holland kutatás szerint a kisebb zacskóba csomagolt ételeket tévesen gondoljuk fogyókúra-barátnak.



A Tilbur Egyetem kutatói önkénteseket chipsszel kínáltak, majd a tévé elé ültették őket, azzal az indokkal, hogy reklámokat kell értékelniük. A résztvevők egyik fele kilenc kisebb zacskó rágcsálnivalót kapott, míg másik felük ugyanannyit, csak éppen két nagyobb zacskóban.

Hogy figyelmüket a kalóriák felé tereljék, a kutatók a résztvevők egy részét előzőleg megkérdezték arról, hogy van-e gondjuk az alakjukkal, illetve tükör előtt megmérték a súlyukat.

Azok, akiket nem kérdeztek meg a súlyukról, csomagolástól függetlenül ugyanannyi chipset ettek, a többiek azonban, akik fülébe bogarat ültettek, már máshogy viselkedtek. A nagyobb zacskót többen ki sem nyitották, és akik bele is kóstoltak, kevesebbet ettek, a kis zacskós rágcsával ellátottak azonban bátran ettek – sokkal többet, mint a többiek.

Rik Pieters marketingprofesszor szerint a kisebb csomagolás hatására elővigyázatlanná válunk és azok, akik kevésbé képesek önmagukat megtartóztatni, végső soron többet esznek, mert a kis adag miatt nem figyelnek a kalóriákra. A kutatók szerint ugyanez pedig igaz lehet a csökkentett zsírtartalmú ételek esetében is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/kis_adag