Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Tengeri csiga a legkínzóbb fájdalom ellen

A krónikus fájdalom legsúlyosabb eseteit nem minden esetben sikerül eredményesen enyhíteni. Egy jelenleg fejlesztés alatt álló, a tengeri csiga mérgének felhasználásával készülő szer a remények szerint megoldást jelenthet ezekben az esetekben.

David Craik professzor és Dr. Richard Clark, a Molekuláris Biotudományi Intézet munkatársai kísérleteik során előállítottak egy molekulát, mely állatok esetében hatásosnak bizonyult a neuropátiás fájdalmak esetében.

"A neuropátiás fájdalom a krónikus fájdalom egyik legsúlyosabb fajtája, és nagyon nehéz kezelni – mondta Dr. Clark. A hétköznapi fájdalom akkor keletkezik, ha az idegrendszert valami behatás éri, például sérüléskor, a neuropátiás fájdalmat pedig az váltja ki, ha az idegrendszer maga sérül. A neuropátiás fájdalom kezelésére jelenleg használt módszerek csak minden harmadik beteg esetében hoznak enyhülést. A forgalomban levő gyógyszerek mindegyikének súlyos mellékhatásai vannak, ráadásul csak három hetes alkalmazás után kezdenek hatni.”

A tengeri csiga mérgéből kivont peptidekre nemrég figyeltek fel a tudósok, ezek ugyanis nagy pontossággal hatnak a fájdalom központjára, és nincsenek komoly mellékhatásaik. Hátrányuk, hogy hamar le is bomlanak a szervezetben, de ezt a problémát Craik és Clark ki tudták küszöbölni. A kutatók eredményeik alapján most kereskedelmi partnert keresnek, hogy a molekulából szájon át szedhető tabletta válhasson.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/fajdalomcsillapito_neuropatias_fajdalom