Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Összenőtt lábbal és létfontosságú szervek nélkül született a sellőlány

Az orvosok a túlélésére sem adtak sok esélyt, mára pedig már 150 műtéten van túl az a nyolcéves amerikai kislány, aki egy ritka betegség miatt összenőtt lábbakkal és több létfontosságú szerv nélkül született.



Shiloh Pepin, vagy ahogy leginkább ismert, a Sellőlány a sirenomelia, vagyis sellőszindróma nevű igen ritka és végzetes, veleszületett rendellenességbenszenved. A világon mindössze három hozzá hasonló eset ismert.

A sirenomelia egyik legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy a lábak összenőttek. A rendellenesség oka ma még nem ismert; szakértők úgy gondolják, hogy a szervek azért nem alakulnak ki megfelelően, mert születés előtt a keringési rendszer nem fejlődik ki.

Shiloh húgyhólyag, vastagbél, végbél és a vese egy nagyobb része nélkül született. Két éves korában, majd tavaly augusztusban ismét veseátültetésen esett át, továbbá számos, szervei helyreállítását célzó beavatkozást végeztek rajta.

A nehézségek ellenére teljes életet élő, és szülővárosában nagy népszerűségnek örvendő kislány összenőtt lábainak szétválasztására is lenne lehetőség - ezzel azonban ő nem szeretne élni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/sirenomelia_selloszindroma_szuletesi_veleszuletett_rendellenesseg