Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Szaguk alapján hozza össze a párokat egy társkereső cég

Egy amerikai társkereső cég azt állítja, hogy megfejtette a fizikai vonzalom titkát, és képes ügyfelei számára a legideálisabb társat megtalálni, mégpedig szag alapján.



A cég tulajdonosai, akik szerint a szerelem egyszerűen a kémián múlik, az ügyfelek számára legideálisabb partnert a beküldött DNS-mintájuk elemzése után képesek megtalálni. A DNS-t a drog- és apasági teszteknél használatos szájból vett nyálminta biztosítja.

Az elmondása szerint a világon egyedülálló szolgáltatást nyújtó cég nem csak azt ígéri, hogy a DNS alapján megtalált partner természetes szaga az ügyfélnek tetsző lesz, de azt is, hogy vele egészségesebb gyerekeket tud majd nemzeni, és még közös szexuális életük is kielégítőbb lesz. A szokatlan társkereső eljárás a munkatársak elmondása szerint azon alapul, hogy az egyénre jellemző gének elemzésével megállapítható, kinek milyen az immunrendszere, márpedig szerintük tény, hogy annak a szagát érezzük vonzónak, akinek az immunrendszere eltérő a sajátunkétól.

A szagos társkeresésért a cég kb. 350 ezer forintnyi tagsági díjat számít fel, és a DNS-elemzés mellett a jó öreg kérdőíves módszer segítségével is megpróbál minél többet megtudni a társra vágyókról, hogy az általuk összehozott párok meggyőződése és értékrendje is passzoljon.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/tarskereso_szag_dns_genetika_szex