Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A kevés alvás növeli a nők vérnyomását

Egy kutatás szerint az éjjelente 7 óránál kevesebbet alvó nőknél nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata. Az eredményekről a Hypertension című lap számol be.

Az angol kutatás során több mint tízezer felnőttet követtek nyomon 5 éven át, elsősorban olyan nőket, akik általában 6 vagy annál kevesebb órát aludtak. Azokhoz a nőkhöz viszonyítva, akik átlagosan 7 órát aludtak, a 6 órát alvóknak 42%-kal magasabb volt a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására; míg azoknál, akik átlagosan nem aludtak többet 5 óránál, a kockázat 31 %-kal volt nagyobb.

Ugyanakkor férfiaknál nem volt egyértelmű összefüggés az alvás mennyisége és a vérnyomás között, az eredmények tehát azt sugallják, hogy nemi különbséget mutat az alváshiány és a magas vérnyomás közti összefüggés, ám a felfedezés pontos oka ismeretlen.

Számos kutatás talált már összefüggést a rossz alvásminőség és a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a szívbetegségek emelkedett kockázata között. Ezek a kutatások főként egy légzési betegséggel, az alvási apnoé szindrómával foglalkoztak, ám némi bizonyíték felveti az alváshiány szerepét is, bármely nyilvánvaló alvászavar jelenléte nélkül is.

Dr. Francesco P. Cappuccio, a Warwick Orvosi Egyetem munkatársa egy hosszú távú egészségügyi felmérés adatait felhasználva több mint tízezer fehér brit (35-55 év közötti) köztisztségviselő adatait vizsgálta meg. A felmérés két szakaszban, 1997 és 1999, valamint 2003 és 2005 között zajlott. A vizsgálat első szakaszában a résztvevőknek nem volt magasvérnyomás-betegsége, a második vizsgálatkor azonban a résztvevők 20 %-ánál újonnan diagnosztizálták a betegséget, a keveset alvó nők esetében pedig nagyobb kockázatot állapítottak meg. A szívbetegségek rizikótényezői – mint a dohányzás, a túlsúly vagy az ülő életmód – részben hozzájárultak az összefüggéshez; ugyanakkor megmaradt az alvás és a vérnyomás között fennálló önálló összefüggés is.

Szakértők szerint az alváshiány oly módon vezethet magas vérnyomás kialakulásához, hogy az idegrendszert folyamatos hiperaktív állapotban tartja, ami visszahat a szervezetre, így a szívre és az erekre is. Cappuccio csapata szerint további vizsgálatokra van szükség annak megerősítésére, hogy az alvásmennyiség önmagában is hatással van a vérnyomásra – és hogy ez legfőképp miért a nőket érinti.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/alvashiany_alvaszavar_magas_vernyomas_hipertonia