Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Túléli-e az 52 pohár tequilát a 16 éves gimnazista?

Kutatási adatok szerint Nyugat-Európában riasztóan nagy méreteket ölt a fiatalok alkoholfogyasztása – sokan úgy gondolják, hogy nálunk is hasonló lehet a helyzet.

„Halálra issza magát az alkopop nemzedék” – írja az Independent című brit lap. Míg a felnőttek körében az alkoholfogyasztás egyre csökken, a fiatalok esetében drámaian nő. Nagy-Britanniában és Németországban állítólag nem ritkák az olyan bulik, ahol a résztvevők eszméletlenre isszák magukat.

A megdöbbentő szokásoknak természetesen áldozatai is vannak, egy 16 éves német gimnazista jelenleg is az életéért küzd, miután 52 (!) pohár tequilát fogyasztott el. Ha életben is marad a német fiatal, maradandó szervi károsodás nélkül biztosan nem ússza meg a hihetetlen mértékű alkoholizálást.

Az elszomorító helyzeten sokat rontanak az olyan szórakozóhelyek is, ahol a szokásosnál magasabb belépti díj befizetése után mindenki annyit ihat, amennyit csak akar; továbbá könnyű beszerzési lehetőséget jelentenek a non-stop üzletek is. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 1990-hez képest 2004-ben a 11-15 éves korcsoportban kétszer annyi alkohol fogyott, egy felmérés során pedig minden negyedik ilyen korú diák válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ivott-e az elmúlt héten.

Noha a szigetországban 2004 óta a fiúk nem fogyasztanak lényegesen több szeszes italt, a lányok szeszfogyasztása jelentősen megemelkedett. Bár Németországban is egyre több fiatalt visznek alkoholmérgezés gyanújával kórházba, a legmegátalkodottabb tini alkoholisták Skóciában élnek, ahol hetente félszáz fiatal halála köthető a mértéktelen alkoholfogyasztáshoz.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/fiatal_alkoholista