2024. Április 20. szombat
Kutatók szerint ígéretesek a legújabb felfedezések, melyek genetikai kapcsolatot vélnek felfedezni az irritábilis bélszindróma és a migrén között.

Amint arról dr. Derya Uluduz, az Isztambuli Egyetem szakembere beszámolt, mivel mind az irritábilis bélszindróma, mind a migrén igen gyakori jelenség, és a pontos oka egyiknek sem ismert, nagyon biztatóak azok a fejlemények, melyek szerint a két dolog lehet, hogy szoros összefüggésben áll egymással, és mindkettő valamilyen genetikai okra vezethető vissza.

Teljes körű megoldás  mitteszer, pattanás ellen> > > 

A vizsgálat során 107 migrénes, 53 úgynevezett tenziós fejfájással küzdő, 107 IBS-beteg és 53 tünetmentes alanyt kísértek figyelemmel. A kutatók megállapították, hogy a migrénesek között kétszer nagyobb arányban akadtak olyanok, akiknek IBS-betegsége is volt, mint a tenziós fejfájással küzdők között (54 százalék a 28 százalékkal szemben), az IBS-betegek között pedig 38 akadta, akik egyben migrénesek is voltak és 24, akiknek tenziós fejfájása volt. A szakemberek ezek után a genetikai tényezőkre összpontosították figyelmüket, különösen két génre: a szerotonint szállító génjére, illetve a szerotonin receptor génjére, és megállapították, hogy az IBS-beteg, a migrénes és a tenziós fejfájással küzdő alanyoknál egyaránt megtalálható volt legalább egy olyan gén, amely eltért azokétól, akiknél semmilyen panasz nem jelentkezett. A vizsgálat részleteiről a szakemberek egy áprilisban Vancouverben megrendezésre kerülő konferenciák fognak beszámolni, a lehetséges genetikai kapcsolat felderítésére pedig még további vizsgálatokat terveznek lefolytatni a jövőben.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés