2024. Május 23. csütörtök
Honnan tudhatjuk, hogy a gyereknek húgyúti fertőzése van? -  Mit lehet tenni a megelőzésért?
A húgyúti fertőzés – vagy közkeletű téves nevén felfázás – hajlamos a kiújulásra, és sajnos nem csak a felnőtteknél, hanem a gyerekeknél is. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a megelőzés jelentőségét, hiszen nem csak a kevés folyadékfogyasztás, de akár a nem megfelelő intimhigiénia és a székrekedés is hajlamosító tényezőnek számít. Ennek jegyében dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ urológusa a megelőzés legfontosabb szabályait foglalta össze.

Honnan tudhatjuk, hogy a gyereknek húgyúti fertőzése van?

A húgyúti fertőzés, amennyiben csak az alsó húgyutakat érinti, jellegzetes tünetekkel rendelkezik, hiszen a hasfájás és a fájdalmas, csípős, kellemetlen szagú vizelet egyértelműen elmondható panasz a nagyobb gyerekek részéről. Ugyancsak feltűnő, ha a gyerek csak néhány csepp vizelet enged ki, ha a fájdalomtól való félelmében visszatartja azt, illetve, ha a korábbi szobatisztasága ellenére bepisil. Kisebbeknél, csecsemőknél a vizeléskor jelentkező fájdalmas sírás mindenképpen figyelmeztető jel. Amennyiben a felső húgyutakat, vagyis a húgyvezetéket és a vesemedencét is eléri a fertőzés (és legrosszabb esetben magát a vesét), akut és súlyos tünetek jelentkeznek lázzal, rosszulléttel, étvágytalansággal, sírással, esetleg hányással, és vér megjelenésével a vizeletben. Bármilyen súlyú is a panasz, a kivizsgálás és a kezelés minden esetben fontos! Ha már orvosnál van a gyerek, a fizikális vizsgálat is sok mindent elárul az urológusnak, hiszen, ha a hólyag tájéka, a szeméremtest feletti terület (ahogy a gyerekek mondják, a has) érzékeny, az nagy valószínűséggel a hólyag gyulladását jelzi, míg, ha a vesemedence-gyulladás okozza a panaszokat, akkor hátul, deréktájon fog fájni az ütögetés a gyereknek. Gyermekkori Húgyuti fertőzés elkerülése

Mit lehet tenni a megelőzésért?

- Ha diagnosztizáljuk a gyereknél a húgyúti fertőzést és megfelelő kezelésben részesül, általában mindenféle következmény nélkül, jól gyógyul – hangsúlyozza dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ urológusa. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy védett lesz a betegség kiújulásával szemben, különösen, ha bizonyos rizikófaktorok jelen vannak az életében. Ezek kivédésére ajánlatos betartani néhány szabályt a szülőknek és a nagyobbacska gyerekeknek is.

►Figyeljünk a higiéniára!

Csecsemőknél ez a szabály természetesen a szülőkre vonatkozik, hiszen ilyenkor a legfontosabb a rendszeres pelenkacsere, még ha csak pisis is az. A meleg, nedves környezet ugyanis kedvez a kórokozóknak, ezért minél szárazabban ajánlott tartani a területet. A pelenka cseréjekor azonban ne használjunk illatosított vagy alkohol popsitörlőket, minél közelebb van a természeteshez az alkalmazott módszer, annál jobb. (Később is kerülendők az illatosított tisztálkodószerek és intim termékek.) Nagyobb gyerekeknek, akik már egyedül használják a vécét, meg kell tanítani, hogy a székelés után elölről hátra irányuló mozdulattal alkalmazzák a vécépapírt, valamint, hogy előtte és utána is mossanak kezet. A kislányoknál ez különösen fontos, a kisfiúknál pedig arra kell figyelni, hogy pisiléskor húzzák hátra az előbőrt, majd miután végeztek, itassák fel a vizeletcseppeket a péniszről.

►Ne tartogassuk a vizeletet!

Ez a szabály még felnőtteknél sem feltétlenül egyértelmű, pedig nagyon fontos, hogy vizelési inger esetén a lehető leghamarabb elmenjen a gyerek vécére és figyeljen rá, hogy teljesen kiürítse a hólyagját, mert a pangó vizelet melegágya lehet a kórokozóknak.

►Tartsuk szárazon a területet!

A gyerekeknek és a felnőtteknek is ajánlott jól szellőző, nedvességfelszívó pamut alsóneműt viselni, ami nem szoros. Ugyancsak érdemes a vizes fürdőruhát minél előbb szárazra cserélni, valamint a kiújuló fertőzésre hajlamos gyerekeknél a nagy kádas fürdők helyett a gyors zuhanyt választani – a nedves környezetről említett összefüggések miatt.

►Igyunk megfelelő mennyiségű folyadékot!

Gyerekeknél a napi 1-1,5 liter folyadék (csecsemőknél nyilván kevesebb) segít átmosni a húgyhólyagot, így ki tudnak belőle ürülni a kórokozók. Az ivás ráadásul a székrekedésen is segíthet, ami szintén hajlamosító tényező.

► Kiújuló fertőzésnél mélyebb okokat is keresni kell

- Ha egy gyereknél többször is visszatér a húgyúti fertőzés, mindenképpen fontos utánajárni, nem húzódik-e más ok a háttérben, mint a hajlam – figyelmeztet Bajor doktor. - Vizsgálódni érdemes fejlődési rendellenességek, hüvelygyulladás és például cukorbetegség után is, hogy valóban azt az okot tudjuk kezelni, ami kiindulópontja a gyakori kiújulásnak.
Forrás: Urológiai Központ
2024. 03. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés